Az alkotó, Bruno Catalano a Venice Art Biennale 2019 keretében mutatta be ezt a lenyűgöző szoborcsoportot, amelynek darabjai szerte a városban láthatók. A 30 bronzszobor a Travelers címet kapta.
A szobrok hiányos emberi formákat ábrázolnak, amelyek teljesen beleolvadnak környezetükbe, és űrként szolgálnak, amin keresztül megnézhetjük a világot, amiben élünk.
A kiállítási darabokból a törzsek hiányoznak, azonban a tökéletesen használt arányoknak köszönhetően nem érezzük az ürességet. A formák így is a klasszicizmus felé hajlanak. Az alkotó szerint a teljesség és üresség kapcsolatát akarja ezekkel a szobrokkal bemutatni, hiszen ez a két érzés uralta a 20. század nagy részét is.
A külön és csoportban álló szobrok végigkísérik az utunkat a városon keresztül. A vendégeket a Van Gogh II köszönti a Goldoni Színháznál, majd a Blue de Chine következik. Ezután egy szoborcsoportba botlunk a Ravagnan Galériában.
A kiállítás négy karakter útját követi végig, Hubertét, Raphaelét, Bachirét, valamint Lauralou-ét. A bronzszobrok mellett terrakotta modellek is állnak, így alkotva tükörhatást.
A teljesség és üresség között erős a kontraszt, és persze az alakoknál lévő táskáknak is nagy jelentősége van, hiszen a táskában cipelhetjük álmainkat és vágyainkat.