Szeptembertől kezdődően teljesen új ülések lesznek az Air France Business Class-kabinjaiban, amelyek a vállalat három „F” betűs mottója alapján készültek: Full Flat, Full Access and Full Privacy.
Az első azt jelenti, hogy az ülés egy majdnem hat és fél láb hosszú ággyá tud átalakulni, míg a második arra utal, hogy minden ülés közvetlen hozzáférést biztosít a folyosóhoz – így nem kell átmászni a szomszédunkon. Végül az legutolsó „F” annyit tesz, hogy az ülések az új tolóajtóknak köszönhetően teljes magánéletet biztosítanak.
A 48 Business osztályú ülés mindegyike puha párnázattal rendelkezik majd, amely gyapjúból, csiszolt alumíniumból és francia teljes barkás bőrből készül. A hosszú repülőutak alkalmával pedig egy 17,3 hüvelykes, 4k felbontású képernyő és zajszűrő fejhallgató áll majd rendelkezésünkre, melyekkel több mint 1000 órát is átszórakozhatunk. Ha pedig a szekció középső soraiban utazunk a társunkkal, egyszerűen lenyomhatjuk a közbülső panelt, hogy leengedjük a válaszfalat, és beszélgethessünk.
A Fontainebleau névre keresztelt első hivatalos repülőgép, amely ezeket a luxuskabinokat kínálja, idén ősszel repül majd a New York-i JFK repülőtérre. Azután az Air France szerint 12 másik Boeing 777-300-asra is kiterjesztik a fejlesztéseket.
És nem csak a gép eleje kap új külsőt. A francia légitársaság 273 darab Economy és 48 darab Premium Economy ülést helyez el a megújult gépeken. Az utóbbiakba az Air France Airbus A350-es repülőgépén jelenleg is használatos, fekvőhelyes ülésmodellt építik. Ezek az ülések jelentős lábteret, valamint 124 fokos dönthetőséget kínálnak; az üléseket ki is szélesítették, hogy elegendő magánszférát biztosítsanak. A zajszűrő fejhallgató itt is rendelkezésre áll majd, ami még nyugodtabb repülést tesz lehetővé.
Az átalakított repülőgépek utolsó kiemelkedő kiegészítője a Bluetooth-kapcsolat. Ha nem szeretnénk a mellékelt fejhallgatót használni, a vezeték nélküli kapcsolat lehetővé teszi, hogy saját audio eszközeinket párosítsunk a képernyőkkel, és gondtalanul szórakozzunk repülés közben. Ha esetleg már az Airpod Pro és a Beats is lemerült, az üléseken vagy azok közelében több csatlakozóaljzatot is találunk.
Az Air France 1933 óta szállítja az amerikai utazókat a Párizsba és azon túl. A szigorú egészségügyi és higiéniai intézkedések mellett a légitársaság új, ívelt és kényelmes kabinjai segítenek abban, hogy az utazás egy kicsit kényelmesebbé és – ahogy egy francia légitársasághoz illik – stílusosabbá váljon. További információk az AirFrance.com weboldalon találhatók.