Karom formájú ház az olasz hegyek lábánál


Fotók: ARW Associates

Az észak-olasz Adamello-hegyekre és Iseo-tóra néző karom-házat az ARW Associates egy megfigyelő központnak alkották meg. A lakhelyet egy egyedülálló “karomrendszerrel” tervezték, mely formáiban lévő redőkön keresztül vizuális kapcsolatban áll a földrajzi környezetével.

ARW Associates

Például a lakótér egy része úgy lett kialakítva, hogy az udvarra és az Adamello-hegyekre nézzen, míg a konyha a Sebino tőzegmocsár természetvédelmi területre, az éjszakai területek pedig a tóra néznek.

ARW Associates

Camillo Botticini és Matteo Facchinelli vezetésével az ARW Associates a karomház szerkezetét annak külső környezettel való kapcsolata alapján alakította ki, így úgy tűnik, hogy a struktúra mindig is ott volt, ugyanakkor kortárs hatást kelt. A karom-alakú forma sokoldalú külső felületet hoz létre, hogy a legtöbbet hozza ki a környező tájjal való kapcsolatából. Így a nappali a környező hegyek látványával egészül ki, míg a konyha a természetvédelmi területre néz.

ARW Associates

Az alacsony térfogatú épület a telek legmagasabb pontjára került, mintha a föld és ég között felfüggesztett tető lenne. Egy út vezet a ház bejáratához, mely köré garázs és lépcsősor épült. A fő gyalogos bejárat a homlokzat enyhe nyílásánál található, balra a konyha, jobbra pedig az étkező és a nappali nyílik, mely az épület nyugati udvarára néz.

ARW Associates

ARW Associates

ARW Associates