Brian Ignaut gépészmérnök az a fickó, akik a SpaceX kihajtható napelemeit is tervezte, majd origamiként kihajtható bútorok tervezésébe és építésébe fogott új cégével, mely a Degrees of Freedom nevet kapta.
Míg az új kinyitható asztalának prototípusán dolgozik, felfedezett egy új módszert, amellyel több felület egymáshoz viszonyítva hajtható össze és ezt most egy sakktáblán is alkalmazta.
“A tervben négy fa panel csatlakozik hat rozsdamentes acél elemmel, melyből négyet párban, az utolsó kettőt pedig egyedül használunk. A csatlakozó elem páros minden mozgás során együtt tartják a paneleket, míg az egyéni csatlakozók megengedik a forgást a táblák között, így a doboz kihajtható játék pozícióba is.”
“Eredetileg ezt a mechanizmust a kinyitható asztal koncepciómnál próbáltam ki, a másodlagos funkciója csak akkor derült ki, amikor az első prototípussal elkezdtem játszani. Már egy éve megálmodtam ezt a dizájnt, így mókás végül látni, hogy az álom hogy vált valósággá.”
Várjuk, hogy a sakktábla mikor jelenik meg az Amazonon is.