Összehangolt luxus

A „Duet” egy korlátozott példányszámú, egyedi párosítása az Embraer Phenom 300E típusú repülőnek és a Porsche 911 Turbo S gépjárműnek. A közös „tervezési DNS” a gyűjtők egyik leginkább áhított álmává emelheti őket.


A két teljesen különböző szegmensből érkező, ikonikus márka formabontóan gondolatébresztő házasságát ünnepli. A Duet névre hallgató projekt ugyanis az egyedi Embraer Phenom 300E repülőgépnek és a Porsche 911 Turbo S-nek a frigye, amely a világ első olyan párosítása, ahol egy üzleti utakra specializált prémium repülőgép és egy szupernégykerekű talál egymásra.

Porsche és az Embraer
A brazil repülőgépgyártó és a német autógyártó négy évvel ezelőtt kezdett dolgozni a projektben – közölték a két vállalat képviselői egy nemrég tartott sajtótájékoztatón. Tették mindezt azzal a céllal, hogy két alapvetően különböző járművet kapcsoljanak össze egy közös tervezési DNS segítségével.
„Együtt dolgoztunk, hogy felmérjük és összevessük a lehetőségeket” – mondta Michael Amalfitano, az Embraer Executive Jets elnöke és vezérigazgatója. „A tervezés folyamata ugyan az exkluzivitásra összpontosított, de az ügyfelek igényeinek figyelembevétele mellet.”

Porsche és az Embraer
A mindössze 10 párból álló, limitált sorozat tagjai, egyedi logóval rendelkeznek, amely egyesíti és hangsúlyozza a repülőgép felemelő és az autónak a földközeli száguldásra sarkalló hangulatát. A párok mindegyikének lesz egy különleges, 10 soros emblémája, amely az elkészített 10 darabot szimbolizálja. Az ügyfeleknek pedig lehetőségük lesz arra, hogy személyesen válasszák ki egy kék chip helyét, amely megmutatja pozíciójukat a fent említett 10-es csoportban.

Porsche és az Embraer
A tervezők számtalan részletre összpontosítottak, hogy stílusukban összefűzzék a két járművet, beleértve olyan, az összképet nagyban befolyásoló tényezőket is, mint például a külső színek. Mindketten közös festékpalettából merítettek. Használtak: „Repülőgép Metálszürke” /Jet Grey Metallic/ és „Platinum Metálszürke” /Platinum Grey Metallic/, színeket „Brilliáns Króm” /Brilliant Chrome/, és „Száguldó Kék” /Speed Blue/ díszlécekkel. Láthatjuk, hogy a festékek fantázianeveit kiötlő marketing csapat sem tétlenkedett. A 911 teljes egészében kézzel festett – amely egyedülálló ebben a projektben -, méghozzá azért, hogy kellőképpen tükrözze a Phenom 300E festési folyamatát. A részletek összehangolása még a 911-es könnyűfém keréktárcsáira is kiterjedt, amelyeket viszont lézeres eljárással festettek Platinum Silver Metallic színnel, miközben a Speed Blue színnel ékesítették a felni peremét. Az üzleti céllal készített sugárhajtású szárnyasok általában fehér színt kapnak az előnyös hővisszaverési mutatók érdekében, de a ebben az esetben osztoznak a Porschéval a szürke külsőben. „Történelmi szempontból rengeteg repülőgép rendelkezett fémes külsővel” – mondja Amalfitano. „Ezt a fémes megjelenést mi is igyekeztünk megőrizni is, de magas fokú kifinomultsággal párosítva.”

Porsche és az Embraer
A részletek finom kidolgozására különös gondot fordítottak a projekt során. A 911-es légbeömlő nyílásait például Brilliant Chrome színre festették, hogy tökéletesen passzoljanak a repülőgép élvonalbeli motorburkolatához . Továbbá még a 911-es küszöbén is „No Step” „Azaz ne lépj rá!” felirat szerepel, pontosan úgy, ahogy az egy repülőgép szárnyán látható.
A belső térben a Phenom 300E üléseinek varrási stílusát a 911-es inspirálta. Mindkét ülés fehér felsőrésszel rendelkezik, piros húzószíjakkal és Speed Blue öltésekkel. A szénszálas burkolatok is hangsúlyozzák a kettejük közötti tagadhatatlan összefüggést. A 300E pilótafülke üléseit is áttervezték, hogy illeszkedjenek az autó stílusához. A Porsche emellett a 911-es kormányát olyan színkombinációval ajándékozta meg, amely összecseng a repülőgép botkormányával . Arról nem is szólva, hogy még a 911-es Chalk Alcantara kárpit tetőbélését is úgy tervezték, hogy egy repülőgépre hasonlítson.

Porsche és az Embraer
„Ez az autó és a sugárhajtású repülőgép tökéletes házassága” – mondta Jay Beever, az Embraer Design Operations alelnöke. „A szimbiotikus egybekelés további megszilárdítása érdekében a repülőgép regisztrációs száma megjelenik az autó hátsó szárnyán, illetve a kulcsának oldalán is.”

A hivatalos források szerint a Duettnek 10,9 millió dolláros /318 000 forintos/ induló ára lesz, amely az esetleges egyedi igények fényében tovább emelkedik. Az első kész modellek kézbesítése 2021-re várható

Ez is érdekelhet

A legfrissebbek