Ötujjas cipő

A Demna Gvasalia kreatív irányítása alatt a befolyáos Balenciaga divatcég meglehetősen ellentmondásos cipőtervekkel állt elő – emlékszel például a híres hírhedt Krok papucsokra? A történet most folytatódik.

Az események nem épen váratlan fordulata nyomán Balenciaga együttműködésre lépett a Vibrammal – amelyet világszerte ismertségre tett szert a szabadalmaztatott FiveFingers azaz „5 ujjas” cipői okán, -, hogy együtt megalkossák a Balenciaga „toe” azaz „lábujjas” kollekciót, amely két fajta, egy sportos és egy magas sarkú stílusban megalkotott cipőt foglal magába.

ötujjas cipő

Először a Balenciaga ’20 -as téli kifutóján mutatták be – amelynek vizes megjelenést kölcsönöztek – a vállalat most azonban világszerte mindenki számára elérhetővé tette a meglehetősen furcsa lábbelijét. A cipő, amely a mezítlábas járás érzetét hivatott utánozni, ötujjas kialakítású, zokniszerű, újrahasznosított, kötött felsőrésszel készül, és felfüggesztett sarokkal kerül lett a kor további igényeihez igazítva.

ötujjas cipő

A Spanyolországban 1918-ban, Cristobal Balenciaga által alapított cég és divatház, régóta befolyásos szerepet tölt be a globális divat alakításában. A ma már párizsi székhelyű cég és márka, kreatív igazgatójával Demna Gvasaliaval az élen, továbbra is a határokat feszegeti. Az általuk megvalósított művészi részletek kidolgozása és a váratlan anyagok felhasználása új perspektívát teremtenek a hagyományos sziluettek számára, legyen szó akár táskákról, cipőkről vagy éppen ruhákról.

ötujjas cipő

Ez is érdekelhet

A legfrissebbek