Zsidó közösségi központ Brooklynban

A New York-i ODA végre bemutatta, hogy fog kinézni ez a zsidó közösségi központ Brooklynban, ahol iskolák, sportintézmények és irodák is találhatók majd.

A legmodernebb zsidóiskola

A projekt egy meglévő lányiskola kiegészítéseként készül majd el. A tizenkét emeletes kockában különleges, hézagos sarkokat is láthatunk majd, a kisebbek pedig gömb alakú játszótereken tölthetik az idejüket.

A legmodernebb zsidóiskola
„A designt az az alapelv ihlette, hogy a kocka a legösszetettebb forma. Az egymásra pakolt épületnek kisebb a helyigénye. Hogy a kihasználhatóságot maximalizáljuk, az egymásra rakott elemek teljesen különállóak, így önmagukban is megállják a helyüket.” – mondta az ODA.

A legmodernebb zsidóiskola
Az épület a Beth Rivka kiegészítése, amely egy nemzetközi lányiskola-lánc tagja, ahová hászid zsidó családok gyermekei járnak. Az új központ a meglévő négyemeletes, L-alakú iskola mellett kap majd helyet Crown Heightsban. A 19 ezer négyzetméteres projektben középiskola és óvoda is lesz majd, valamint tornatermek és közösségi helyek is. A tetőtéri kert játszótérként is üzemel.

A legmodernebb zsidóiskola
A stúdió szerint a projekt egy új építészeti koncepciót is bemutat, amit ők sixth facade-nek, vagyis hatodik homlokzatnak hívnak. „Hagyományos értelemben egy épületnek öt homlokzata van (négy oldal és a tető), azonban mi egy hatodikat is létrehoztunk, vagyis az üres teret. Ezzel teljesen új dimenziókat alkotunk.”


A középiskola az első szinten kapott helyett. Fölötte van a tornaterem, majd az óvoda. A szintbe több nyitott teret is elhelyeztünk, míg a két gömb alakú játszószoba az utcáról is látható. A középiskola egy átriummal is rendelkezik, ahonnan ovális lépcsősor vezet a tantermekbe, étkezőbe, könyvtárba. A lifteket a külső bejárat felől érhetjük el.
A New York-i ODA már számos épületet alkotott a városban, a legtöbb ezek közül lakóház.

Ez is érdekelhet

A legfrissebbek