Beszélgetés az Enza Home Magyarország brand menedzserével, Zaim Silyával és social media menedzserével, Zaim Simallal
Szerző: Barna András Képek: Veres Anita
Zaim Haluk török származású üzletember magyarországi tanulmányait befejezve határozza el, hogy végleg itt telepedik le, alapít vállalkozást és családot. Az elmúlt két és félévtized alatt sikerre viszi cégét, ami Magyarország meghatározó lakberendezési üzlethálózatává növi ki magát. Huszonkét éves ikerlányaival Zaim Silyával és Zaim Simallal beszélgetek, akik fiatal koruk óta kiveszik részüket a családi vállalkozásból. Lelkesek, tapasztalatuk rácáfol a korukra és persze nem utolsó sorban meghazudtoló érettséggel beszélnek a családi vállalkozásukról, az ebben betöltött szerepükről és természetesen a jövőképükről is. Ha a tollforgató megengedheti magának, hogy már a beszélgetés első pillanataiban levonja a maga konklúzióját, akkor ez kétségtelenül az, hogy Zaim úrnak aligha okoz majd fejtörést az utódlás kérdése.
Zaim Haluk török származású üzletember huszonöt évvel ezelőtt alapította meg vállalkozását, ami prémium kategóriás ágymatracok kereskedelmével foglalkozik. A Yatas Bedding Magyarországon szép karriert futott be, ami arra sarkallta, hogy további Yatas termékekkel bővítse portfólióját. Idén szeptemberben Budaörsön megnyitotta az Enza Home bútoráruházat, ami egyben a Yatas Group első magyarországi üzlete is.
Zaim Silyával és Zaim Simallal itt találkozunk. A hatalmas eladótér még a csendes arcát mutatja, van idő tobzódni látványában. Gazdag a kínálat, szinte hívogatják az embert a kanapék és ülőgarnitúrák. Legszívesebben mindegyikre lehuppannánk. A lányok készségesen kísérnek körbe, megilletődöttségnek a nyoma sincsen rajtuk, vidámak, csacsogósak és persze úgy hasonlítanak egymásra, mint egyik tojás a másikra. Még jó, hogy az egyikük haja hullámos – jegyzem meg magamban.
Fotós kolléganőm választja ki az enteriőrt, itt ülünk le beszélgetni, aminek az elején rögtön kiderül az is, hogy miért is többszörösen rendhagyó ennek a családi vállalkozásnak a története.
Barna András (B.A.).: Egy kívülálló számára semmi nem utal arra, hogy bármilyen kötődésetek lenne Magyarországhoz, hiszen a szüleitek és a nevetek is török. Ugyanakkor anyanyelvi szinten beszélitek magyart. Hogy is van ez?
Zaim Simal: Mi Magyarországon születtünk, itt végeztük az iskoláinkat, szóval nekünk a magyar második anyanyelvünk, a törököt a szüleinktől tanultuk meg.
Azt tudni lehet, hogy édesapátok itt tanult és döntött utána úgy, hogy itt kezd új életet. A mai magyar tendenciákat inkább az elvándorlás jellemzi, az ő példája pont szembe megy ezzel még akkor is, ha közben eltelt jónéhány évtized. Mit tudtok a kezdetekről?
Zaim Simal: Apa itt végezte el az egyetemet és ezek az évek nagyon meghatározóak lettek számára. Miután édesanyánkkal Törökországban összeházasodtak, döntöttek úgy, hogy ideköltöznek, itt alapítanak családot és minket is itt akarnak felnevelni. Ehhez nagyban hozzájárult persze az is, hogy itt kezdődött el apa üzleti pályafutása is.
Mondhatni, hogy ti már karon ülő gyerekként benne voltatok ebben a vállalkozásban?
Zaim Simal: Ha azt veszem, hogy már kisgyerekként nagyon sokszor bejártunk apához az irodába, akkor igen, de napi szinten 2018-ban kerültünk be az üzletbe, aminek első lépéseként értékesítéssel foglalkoztunk.
Zaim Silya: Az egész úgy kezdődött, hogy egy nyári szünet alkalmával apukánk azt mondta nekünk, ha már úgyis annyit „unatkozunk”, mi lenne, ha benéznénk a boltba és egy kicsit elmélyülnénk az értékesítésben.
Nem számoltam utána, de akkor még igen fiatalok lehettetek.
Zaim Silya: Tizenhat évesek voltunk, lassan ennek már hét éve, azóta dolgozunk a vállalkozásban.
Mit gondoltatok akkor erről az egészről? Vagy ennyire evidens volt számotokra az, hogy a családi cégben akartok dolgozni? Csak azért kérdem, mert még most is előttetek van az élet, hét évvel ezelőtt meg még inkább előttetek állt.
Zaim Simal: Kezdettől fogva megfogott minket ebben az egészben valami, a munkahely miliője, a kollégák segítőkészsége, akikkel nagyon jó kapcsolatunk alakult ki. Élveztük a bizalmukat és támogatásukat. Úgy érzem, azzal, hogy mi is bekapcsolódtunk a munkába, biztosítottnak látták valahol a cég és maguk jövőjét is.
Zaim Silya: Az, hogy elkezdtünk a családi cégben dolgozni – bármilyen szintről is indult ez -, az részünkről egyfajta felelősségvállalás is volt. Innentől kezdve a kollégáink is látták, érezték, hogy – úgymond – a jövő generációja „határozottan” érkezik és részt vesz a napi folyamatokban. Jó érzés volt azt megtapasztalni, hogy bár fiatalok vagyunk, számítanak ránk is.
Nyilván egy szülő örül, amikor azt látja, hogy a gyerekei hasonló lelkesedéssel állnak a céghez, mint ő.
Zaim Simal: Én azt vettem észre, hogy apában nagyon hamar megfogalmazódott az – látva a mi lelkesedésünket és munkaszeretetünket -, hogy egyszer majd nyugodt szívvel át tudja adni nekünk ezt a vállalkozást.
Zaim Silya: Ugyanakkor ki kell emelnem azt is, hogy apa soha nem mondta nekünk, hogy maradjunk itt, sőt, inkább arra ösztönzött, hogy máshol is próbáljuk ki magunkat. Mi erre mindig azt mondtuk: mi ezt elkezdtük és senkinek sem akarunk csalódást okozni azzal, hogy egyik napról a másikra megváltoztatjuk a véleményünket és teszem azt másfelé is kitekintést teszünk. Eltökélt szándékunk, hogy ezt mi tovább akarjuk vinni és ebbe fektetjük bele az összes energiánkat.
Azt mondják, hogy az ikertestvérek különleges szimbiózisban vannak egymással. Ez esetetekben is így van, mindent megbeszéltek egymással hovatovább beszélgettek erről?
Zaim Simal: Igen, ez egyébként mostanság nagyon aktuális is volt, mert a szakdolgozatomat a cégen belüli utódlásról írtam. Több minden más mellett ebben felmerült kérdésként az is, hogy mi hogyan csinálnánk? Érdekes, hogy noha mind a ketten gazdasági területen végeztünk, igaz más-más szakirányon, de a jövőképünk egy irányba tart. Máskülönben ez megegyezik apa elképzeléseivel is, mert mi is hasonló stratégiában gondolkodunk.
Érdekes, hogy ezt mondod, hiszen az indulásotok óta sok minden megváltozott és persze a formálódó gazdasági környezet is rákényszeríti arra az embert, hogy olykor módosítson az irányokon.
Zaim Simal: Nyilván idomulni azt kell, de azt gondolom, hogy a cég alapműködésén szervesen nem szükséges változtatni. KKV vagyunk és apa is még egy jó ideig szeretné a céget vezetni, ezért még korai az utódlásról beszélni, hiszen még mindennek nagyon az elején vagyunk. Kétségkívül apró lépésekkel, modernebb eszközökkel lehet fejleszteni, de radikális változásokat akkor sem alkalmaznánk, hiszen azzal megbolygatnánk a cég működését.
Azt is megbeszéltétek, hogy a vállalkozáson belül ki milyen területre fókuszáljon?
Zaim Silya: Bolti eladóként kezdtük, de mellette mindig voltak más feladatink is, később léptünk egyet előre, a social mediával foglalkoztunk, majd az ügyfélszolgálatot kezeltük, aztán jött a textil. Ez az egyik első közös projektünk volt, mert nagyon rendbe akartuk tenni ezt a területet, ami sikerült is.
Az egyetem befejezése szinte egybeesett az Enza Home megnyitásával, ekkor jött apu részéről a felajánlás, hogy akkor foglalkozzak én a bútorokkal. Ugyan még nincs kellő tapasztalatom, de tanulom, mert nagyon érdekel ez a terület és ebben nagyon el tudom magam képzelni. Ennek az üzletnek a kreatív része különösen érdekel, hiszen ezeket a bútorokat el kell helyezni egy adott térben, lakásban, szóval az értékesítés itt már átlép egy másik szakmába, a lakberendezésbe. Ha valami kihívást jelent, akkor az, hogy ezt jól el kell sajátítsam.
Zaim Simal: Én jelenleg a textilekkel foglalkozom, ami egy kisebb terület, de mellette csinálom mindkét márka közösségi média megjelenéseit, ami mennyiségben és időben is pont elég most nekem, hiszen még van egy félévem az egyetemen és a szakdolgozatomat is most írom.
Közbevetőleg: Silya, gondolkoztál azon is, hogy esetleg a lakberendezés irányába is fejleszd magad?
Zaim Silya: Ez egy nagyon izgalmas része az értékesítésnek, a kreativitásról szól, ami nagyon közel áll hozzám, de még egyelőre lebegtetem ezt a dolgot.
Kimondható, hogy bulizós korban vagytok, a magánéletben is megvan közöttetek az a szimbiózis, ami üzleti életben?
Zaim Simal: Az egyetemi éveink alatt megpróbáltuk balanszban tartani a munkát, a tanulást, a szórakozást és a sportot. Ez most is így van. Nagyon odafigyeltünk arra, hogy egyik se vigye el túlságosan a fókuszt, de az fontos, hogy legyen mindig valami olyan, ami feltölt minket.
Zaim Silya: Tulajdonképpen ugyanúgy együtt vagyunk a barátainkkal vagy bulizunk, mint a korosztályunk bármelyik tagja. Két éves korunk óta lovagolunk, ami mára nagy szenvedéllyé vált. Sajnos mostanság igen ritkán jutunk el oda, mert minden más jobban lekötött minket, de ez egy el nem múló szerelem mind a kettőnk részéről.
És édesapátoknak mennyire vagytok a szeme fényei, nyilván most nem elsősorban a munkára gondolok, de akár arra is?
Zaim Simal: Szigorú velünk, de azt határozottan ki tudjuk mondani, hogy bízik bennünk, ad a szavunkra. A magam területén – a social mediára gondolok – egyedül is tudok döntést hozni. A textilekkel kapcsolatban is hasonló a helyzet, a termék választástól kezdve az árképzésig tulajdonképpen szabadkezem van. Ehhez a bizalomhoz viszont kellett az a majdnem hét év, amióta együtt dolgozunk.
Zaim Silya: Mi nagyon meg akartuk neki mutatni, hogy mi ezt igenis szeretnénk csinálni. Ahogy említettük is, nekünk a textil volt az első igazi közös projektünk, amiben nagyon szép eredményeket értünk el, a régi termékeket nagyon gyorsan kiforgattuk, helyettük újakat hoztunk be, hogy csak egyet említsek. De hasonló volt a közösségi média fejlesztése is, ahol Simal élhette ki a kreativitását.
Szokták volt mondani, hogy a lányok apásak inkább, de élek a gyanúperrel, hogy az édesanyátok is, mint a családi vállalkozás szürke eminenciása, ott van a képben. Mesélnétek róla is?
Zaim Simal: Anya a beszerzésbe szokott besegíteni, de azt gondolom leginkább a nevelésünkben játszott nagy szerepet. Igazi családanya, aki nagyon sok áldozatot hozott értünk azért, hogy mi jó gyerekek legyünk. Tőle kaptuk meg a támogatást akkor, amikor valami nem ment és segítség kellett. Ebben a szakmában nagyon kell a női szem, ezért anya véleményét mi nagyon sokszor kikérjük-kikértük, amikor dilemmában voltunk. Nagyon adunk a véleményére, bármit csinálunk, például egy videót, sokszor ő az első, akinek megmutatjuk. Az ő inspirációja elengedhetetlen, tulajdonképpen mindig ott áll mellettünk, támaszunk, nem csak munka, hanem magánéleti vagy lelki kérdésekben is.
Vele egyébként, hogy beszéltek?
Zaim Silya: Anyával törökül, apával meg vegyesen. Ha üzleti dolgokról van szó, akkor magyarul, a vasárnapi ebédnél meg törökül.
Hogy viszonyultok Törökországhoz, van érzelmi kötődés, hiszen itt születettek? Mi az otthon és mi az itthon számotokra?
Zaim Silya: Azt szoktam mondani, hogy mi itt születtünk Magyarországon, ez az otthonunk. De ugyanakkor oda is húz a szívünk, hiszen ott van a családunk másik fele. Magyarországon mi csak négyen vagyunk, ezért van bennünk egy pici honvágy – ha lehet ezt így mondani – a kinti család és Törökország iránt. Mindezek ellenére nem tudnám elképzelni, hogy Törökországban éljek. Itt már van egy kialakult rendszerünk, életünk, amit nem tudnék csak úgy itt hagyni.
Zaim Simal: Egy véleményen vagyunk, ugyanakkor annyiban finomítanék, hogy számomra valahol mind a kettő otthon, de talán itt lenni egy kicsit „otthonabb”. Törökországra is tudom ezt mondani akkor, ha ott van körülöttünk a család. Én nagyon családcentrikus vagyok.
Érdekes ez az erős kötődés a család kinti ágához, hiszen gyanítom, hogy túl sokat nem voltatok ott.
Zaim Silya: Amikor kicsik voltunk, akkor nagyon sokat voltunk kint, de a nagyszüleink, nagybácsik, nagynénik is sokszor eljöttek hozzánk. Tulajdonképpen a mai napig szoros a kapcsolat a család kinti ágával, gyakran beszélünk telefonon. Ha üzleti úton vagyunk, akkor azt igyekszünk egy családlátogatással is egybekötni, ha lehet. Ha nem, akkor az nagyon rossz érzés, olyan, mintha dolgavégezetlenül jönnénk haza.
Mindkét nagyszülői oldalról, de különösen az anyai nagymamánk, volt az igazi tyúkanyó, aki nagyon összetartotta a családot. Amikor hosszabb időre hazalátogattunk, akkor mindannyian összegyűltünk, ami álomszerű volt.
Ha már szóba került, hogy többször is megfordultok kint üzleti céllal, adódik a kérdés, hogy mennyire vesznek benneteket komolyan, egyrészről a korotok miatt, másrészről a női mivoltok miatt, hiszen ez utóbbi esetében adódik egy kulturális különbség is.
Zaim Silya: Mi úgy érezzük, hogy egyre inkább komolyan vesznek minket. Az összes közép-és felsővezetővel közeli kapcsolatunk van, ráadásul többen egészen kicsi korunk óta ismernek bennünket. Talán ennek köszönhető az is, hogy olyankor nagyon családias a hangnem is, és bármilyen kérdéssel meg tudjuk őket keresni. Szóval annak ellenére, hogy a legtöbb felsővezető férfi, nagyon jó a viszonyunk velük. Jó megélése volt ennek, hogy a legutóbbi utunk alkalmával nem apát, hanem engem vittek el bemutatni néhány üzletembernek, mint a cégünk második generációs tagját. Korábban ez még nem fordult elő, mert jellemzően mindig apával együtt voltam ilyen esetekben.
Zaim Simal: Csak megerősíteni tudom, hogy ez így van. Kétségkívül ezért meg kellett harcolni és persze bizonyítani is. Az első üzleti utunkra egyedül mentünk, szóval határozottan be voltunk dobva a mélyvízbe. Számunkra ez nagyon jó visszaigazolás volt arra nézve, hogy talpraesettek vagyunk és meg tudjuk csinálni. Ma elmondhatjuk, hogy többet utazunk ketten, mint apával.
Az, hogy édesapátok ekkora szabadságot biztosít számotokra, az egyértelműen a bizalom jele. Ez a demokrácia jellemzi a napi operatív munkát is, vagy ott feszesebb keretek között mozogtok?
Zaim Silya: Ha valamire azt mondja, hogy nem, akkor is hagyja, hogy érveljünk. Ugyanakkor nem szoktunk mindent felforgató ötletekkel előállni. Azt gondolom, hogy miután mellette nevelkedtünk, tanultunk ezért az üzleti észjárásunk is hasonló, mint az övé.
Zaim Simal: Nálunk már kialakult cégkultúra van, ami nagyon fontos és nekünk ebben kell gondolkozni, ehhez kell igazodnunk is.
Ki-ki hogyan látja jövőjét, vagy együtt hogyan látjátok magatokat a családi vállalkozásban?
Zaim Silya: Én úgy gondolom – és most szerintem Simal nevében is beszélhetek -, hogy a jövőben külön-külön egy-egy márkáért felelünk majd.
Zaim Simal: Én még nem foglalkoztam ennyire részletesen ezzel a kérdéssel. Most két dolgot csinálok, a textilt – ami egy kis rész a Yatas Beddingben – és a social mediát. Mind a kettőt nagyon szeretem és jelenleg egyiket sem hagynám abba a másikért. Ennélfogva az én fejemben még minden nagyon képlékeny.
Most, hogy jól kidolgoztuk magunkat, nem tudom kihagyni a kérdést: török sorozatokat szoktatok nézni?
Zaim Silya: Már mi is a Netflix generációjához tartozunk, de egyébként igen és szeretjük őket. Akkor kerekedik el a szemünk, amikor belefutunk egy olyanba, aminek egy epizódja két és fél óra, amit valljuk be igen nehéz beilleszteni a dolgos hétköznapokba.