Elindult a nevezés a Lexus Design Award versenyre

Már érkezhetnek a pályaművek a Lexus híres nemzetközi dizájn-versenyének kilencedik évadjára: a Lexus Design Award célja a világ legjobb feltörekvő dizájnereinek felkutatása és támogatása. A minden évben szakterületük legelismertebb képviselői közül kikerülő zsűri hat döntőst választ ki, akik nemzetközi hírű kreatív szakemberek segítségével készíthetik el terveik prototípusát. A Lexus 2020 őszén teszi közzé a 2021-es verseny zsűrijét alkotó neves dizájnerek névsorát.

Megjelent a 2021-es Lexus Design Award pályázati felhívása. Bár a 2020-as verseny győztesének neve csak szeptember 1-én derül ki, a Lexus már most is várja a nevezéseket a híres nemzetközi megmérettetés kilencedik fordulójára, amelynek célja változatlanul a világ legjobb feltörekvő dizájnereinek és kreatív tehetségeinek támogatása.

A Lexus meggyőződése, hogy a dizájnban megvan az az erő, ami megváltoztathatja a világot, ezért arra szeretné ösztönözni az alkotó elméket, hogy tegyék jobbá ötleteikkel az emberek életét. A pályázatok elbírálásánál fontos szempont lesz, hogy azok mennyire tükrözik a márka három alapelvét, vagyis hogy az ötlet mennyire előrelátó, innovatív és magával ragadó. A 2021-es verseny zsűrijének névsorát ősszel teszi közzé a Lexus, de annyi már most is bizonyos, hogy a döntőbírók idén is világhírű dizájnerek, szakemberek és szakírók lesznek. A tavalyi zsűriben olyan nevek szerepeltek, mint Paola Antonelli, a New York-i Modern Művészetek Múzeumának kurátora és igazgatója, Aric Chen dizájn-kritikus és kurátor, vagy Sir David Adjaye, a neves építész. A zsűri kiválasztja majd a hat legjobb elképzelést, amelyeket a tervezők a Lexus támogatásával és világszinten elismert mentorok segítségével működő prototípussá fejleszthetnek. A verseny végére kiderül, ki nyeri a Nagydíjat, és a győztes dizájner komoly nemzetközi nyilvánosságra számíthat. A versenyre a világ bármelyik felnőtt korú dizájnere benevezhet, legyen akár profi, akár tanuló vagy lelkes amatőr. Az elmúlt években a pályaművek hihetetlenül változatosnak bizonyultak, hiszen ugyanúgy akadtak köztük ipari formatervek, mint építészeti, technológiai vagy mérnöki megoldások, sőt még divat- és belsőépítészeti koncepciók is.

A pályázatokat 2020. október 11-ig várja a Lexus, a nevezések az alábbi oldalon adhatóak le: http://www.lexusdesignaward.com.

Ez is érdekelhet

A legfrissebbek