A Geely ma már nem „új kínai márka”, hanem a globális autóipar egyik meghatározó szereplője – 4,1 milliós éves eladással, saját műholdrendszerrel és európai gyártási tervekkel. A magyar piacra két elektrifikált modellel érkezik, komoly ambíciókkal.
A Geely története 1986-ban indult, amikor az alapító, Li Shufu megalapította vállalatát, akkor még nem autókkal, hanem háztartási gépekkel foglalkozott. Az autógyártásba 1997-ben léptek be, állami engedéllyel. Az igazi áttörés 2005-ben jött, amikor a cég megjelent a hongkongi tőzsdén. A globális figyelmet azonban 2010 hozta meg, hiszen a Geely megvásárolta a Volvo Cars márkát a Ford Motor Company-tól. Az akvizíció nemcsak presztízsértékű volt, hanem technológiai értelemben is meghatározó, mert a Volvo biztonsági öröksége ma a Geely-csoport teljes portfólióját áthatja. Azóta a terjeszkedés folyamatos, részesedés a Daimler AG-ben (közel 10%), közös Smart-vállalat, többségi tulajdon a Lotus Cars-ban, együttműködés a Renault-val a Horse Powertrain hajtáslánc-fejlesztésben, valamint részesedés az Aston Martin Lagonda-ban. Ma a Geely a Fortune 500 listán a 155. helyen áll, és a világ tíz legnagyobb autógyártója között tartják számon.
Számok és stratégia
A Geely az elmúlt öt évben folyamatosan a leggyorsabban növekvő globális autóipari csoportok között volt. 2021 és 2025 között 220 ezerről 412 ezer (10 ezer darabos egységekben mért) értékre mutat növekedést. 2025-ben a csoport 4116321 járművet értékesített, ami 26%-os éves bővülés.
Ebből 2293099 darab volt új energiájú jármű (NEV), 58%-os növekedéssel. A penetráció 56%-ra emelkedett, vagyis a Geely eladásainak több mint fele már elektrifikált. 2026 januárjában a Geely a kínai piacon átvette a vezetést a BYD előtt, jelentős, 30%-os különbséggel, és ez nem kommunikációs üzenet, hanem piaci tény.
Márkastruktúra
A Geely márkaportfóliójában jól látható a pozicionálás, hiszen a tömegpiaci modellektől a luxus- és sportkategóriáig terjed a skála. A csoporthoz tartozik többek között a Lynk & Co, a Polestar, a Zeekr, a Proton, valamint a londoni elektromos taxikat gyártó LEVC. A struktúra tudatos, a Geely nem egyetlen márkára épít, hanem egy többpólusú, technológiai szinergiákra alapozó ökoszisztémára.
Kínában tíz autógyár és több hajtáslánc-üzem működik, de Európában is jelentős jelenlétük van, elsősorban a Volvo révén Svédországban és Belgiumban. A csoport jelen van az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Délkelet-Ázsiában és Afrikában is KD-üzemekkel, és a tervek szerint középtávon önálló Geely-gyár is épülhet Európában, akár kettő is.
Vertikális integráció
A Geely stratégiai gondolkodásának egyik legérdekesebb eleme a vertikális integráció. A vállalat nem csupán autókat fejleszt és gyárt, hanem az ellátási lánc kulcselemeit is igyekszik házon belül tartani. Saját chipfejlesztési kapacitással rendelkezik. Legalább ennyire figyelemre méltó a technológiai diverzifikáció. A cég 2020-ban saját műholdprogramot indított, amely mára több tucat alacsony Föld körüli pályán keringő egységből áll. A cél nem presztízsprojekt, hanem a járművek navigációs, kommunikációs és autonóm rendszereinek támogatása.
A műholdas lefedettség a jövő mobilitási ökoszisztémájának egyik alappillére lehet, különösen akkor, ha a fedélzeti rendszerek és a felhőszolgáltatások közötti kapcsolat stabilitása stratégiai kérdéssé válik.
Magyarországi rajt
A budapesti eseményen Mr. Yang, a Geely országigazgatója köszöntötte a sajtót, majd Rákos Péter, a Geely Auto Central & Eastern Europe Sales és Network Managere ismertette a márka stratégiáját. A hazai bevezetés két modellel indul, a tisztán elektromos E5-tel és a plug-in hibrid Starray EMI-vel. Az év végéig négy modellből áll majd a magyar portfólió.

A hivatalos márkanyitó március 13-án lesz az AMTS-en, a kereskedői hálózat pedig áprilistól kezdi meg működését. A Geely nem csupán új szereplő a piacon, hanem egy globális rendszer magyarországi belépése. A számok, az akvizíciók és a technológiai háttér alapján nem kérdés, hogy hosszú távra terveznek. A kérdés most az, hogy a magyar vásárlók mennyire nyitottak egy olyan márkára, amely egyszerre kínai gyökerű, európai kötődésű és globális léptékű.

Geely E5, az elektromos
A magyar piacon elsőként érkező Geely E5 egy dedikáltan elektromos platformra épülő kompakt SUV, amely méreteivel a C-szegmens felső határát súrolja. A 4615 mm hosszú karosszéria nemcsak papíron versenyképes: a helykihasználás 67% feletti, ami a kategóriában kiemelkedő érték. A tengelytáv és a padlólemezbe integrált akkumulátor miatt a belső tér a D-szegmens komfortját idézi.
Az E5 kétféle akkumulátorral érkezik: 60,22 kWh-s és 68,39 kWh-s csomaggal. A gyári adatok szerint 430–470 kilométer közötti (WLTP) hatótávval számolhatunk, a rendszer 100 kW-os DC gyorstöltést támogat, amellyel 30-ról 80%-ra mintegy 20 perc alatt tölthető az autó. AC oldalon 11 kW a maximum, 10-ről 100%-ra körülbelül 6 óra alatt tölthető fel. Az elsőkerék-hajtású modell 6,75 másodperc alatt gyorsul 0–100 km/h-ra, végsebessége 175 km/h. A biztonság terén az E5 ötcsillagos Euro NCAP minősítést szerzett, 16 aktív vezetéstámogató rendszerrel és hét légzsákkal érkezik. A „Short Blade” akkumulátortechnológia a gyártó szerint 1 millió kilométeres élettartamot céloz.
Geely Starray EMI, a plug-in hibrid
A Starray EMI a Geely másik magyarországi újdonsága, egy dedikált plug-in hibrid SUV, amely méretben már a D-szegmenshez közelít. A 4740 mm-es hosszával a kategória felső harmadában helyezkedik el, miközben a belső tér kihasználtsága meghaladja a 70%-ot. A csomagtartó alaphelyzetben 528 literes, lehajtott ülésekkel több mint 2000 literes kapacitást kínál.
Két akkumulátor-opcióval érkezik: 14,8 kWh-s és 29,8 kWh-s csomaggal. Tisztán elektromos üzemben 80, illetve 136 kilométeres hatótávra képes (WLTP), kombinált hatótávja elérheti a 943–996 kilométert. A rendszer AC és DC töltést is támogat, utóbbi esetben 30–80% töltöttség 20 perc alatt elérhető. A teljes rendszer hatékonysága 46,5%-os termikus értékkel az iparág élvonalába tartozik. A 0–100 km/h-s gyorsulás 8 másodperc körüli. A Starray EMI szintén ötcsillagos Euro NCAP minősítést kapott, a hibrid rendszer elektromos és belső égésű komponensei fizikailag elkülönítve működnek, növelve a biztonságot.

