Képek: Ludwig Múzeum
A gyaloglás az emberi mozgás egyik legalapvetőbb formája, amely túlmutat annak nyilvánvaló praktikus, mindennapi funkcióján, kultúrtörténeti jelenségként, a megismerés és a gondolkodás eszközeként, művészeti aktusként, valamint filozófiai módszertanként is értelmezhető. A vizuális művészetekben olyan gyakorlatokra vonatkoztatható, amelyek a sétát központi folyamatként, eseményként, élményként vagy eredményként helyezik előtérbe. Kultúrtörténeti eredete az ókorba nyúlik vissza, majd a művészet 20. századi története során fokozatosan emancipálódik, önálló művészeti diskurzussá és kiállítási témává válik.

Az 1921-es dadaista túrától kezdve – amely az első olyan akció, ahol a séta aktusa volt a művészeti tartalom-, a szürrealisták cél nélküli bolyongásain és a lettrista városi sodródásokon (dérive) keresztül érintkezik a fluxussal (a mindennapi élmények művészetté emelése), majd a szobrászat kiterjesztett értelmezési mezejének dematerializációs törekvéseivel.

A land art-tól a performansz-művészeten át a relációesztétikáig, az elmúlt évtizedek kortárs művészetében egyre elterjedtebbé váltak a séta alapú gyakorlatok és a gyaloglás köré szerveződő kiállítások, jelentős részben a performativitás előtérbe kerülése, a társadalmi–ökológiai művészet térnyerése miatt.
A séta a művészetben politikai és társadalmi dimenziókkal egészült ki, miközben erőteljesen kapcsolódik az urbanisztikához és az aktivizmushoz. A Walk This Way című nemzetközi csoportos kiállítása gyaloglást mint művészeti formát, narratív eszközt és kritikai gyakorlatot vizsgálja, olyan művek, projektek, akciók bemutatásán keresztül, amelyek a gyaloglás hétköznapi aktusát a felfedezés, a feltérképezés, az ellenállás, a politikai cselekvés eszközeként instrumentalizálják.
A kiállítás többek között igyekszik körüljárni, hogyan alakíthatja a séta a fizikai és mentális tereket, valamint rákérdez arra, hogy ez az egyszerű cselekvés miként nyújthat lehetőséget a lelassulásra, a közösségi és természeti terek újrafelfedezésére, és a társadalmi, ökológiai, urbanisztikai kihívásokkal való szembenézésre.
Kurátorok: Készman József, Máté Zsófia

