Hamburg városa új, kortárs otthont biztosít az opera és a balett számára: a Bjarke Ingels Group (BIG) nyertes terve a HafenCity, Baakenhöft-félszigetén valósul meg, ahol az épület egy „teraszos kert-szigetként” kapcsolja össze a várost és a vízpartot. A 45 000 m²-es komplexum a Dammtorstraße 1950-es évekbeli operaházát váltja, és a legmagasabb akusztikai, tér- és színpadtechnikai elvárások szerint jön létre, miközben egész nap nyitott, közösségi tájat kínál a lakóknak és látogatóknak.
A koncepció lényege a koncentrikus, lépcsőzetes zöldtetők rendszere, amelyek a főelőadóterem „zenei szívéből” hullámokként terjednek ki a kikötő felé. A járható tető- és teraszszintek több irányból megközelíthetők, a kertfolyosók és kilátópontok háromdimenziós parkká formálják a helyszínt.
A vízparti kőburkolat az előtérbe „folyik tovább”, nagy, fa burkolatú teret hozva létre; innen minden fő szint közvetlenül szabadtéri teraszokra nyílik, amelyek eseményeknek és informális találkozásoknak adhatnak helyet.
Az auditoriummal a középpontban a belsőépítészet szoborszerű, vízszintesen rétegzett fa felületekkel dolgozik, amelyek egyszerre javítják a látószögeket és finoman hangolják az akusztikát. A koncepció célja a nézőtér és a színpad közti határ „feloldása”, immerszív térélményt teremtve.
A főteret közvetlenül mögötte próbatermek, stúdiószínpad és műhelyek követik, rövid és átlátható logisztikai útvonalakkal a felkészüléstől az előadásig.
Az épület minden oldalról nyitott: a homlokzat mentén haladva betekintés nyílik az előtérbe, a próbatermekbe és irodákba, így a működő operaház komplexitása a közönség számára is láthatóvá válik. A tájépítészet az Elba dagálymozgásaihoz alkalmazkodó, ellenálló megoldásokat integrál – teraszokkal, esővíz tározókkal és vizes élőhelyekkel –, amelyek növelik a helyszín klíma és vízgazdálkodási teljesítményét.
A projektet a város és a támogatók egyhangú zsűridöntéssel választották ki; a cél egy olyan kulturális „csomópont” létrehozása volt, amely a kikötő–város–kultúra hármasát közös, elérhető közterekké formálja. A külső és belső terek folyamatos párbeszédben állnak, így a kortárs operaház nem zárt doboz, hanem közösségi tájépítészeti gesztus, amely nappal parkként, este pedig előadótérként működik. A megvalósítás a következő évek részletes tervezési fázisában halad tovább, a funkció, a gazdaságosság és a városi integráció harmonizálásával.