A SAOTA dél-afrikai építészstúdió Los Angeles Hollywood Hills-i részén veszi célba a nemrég elkészült Bellgave-házat. A Laurel Canyon Boulevard fölötti meredek lejtő szélén magasodó telekről akadálytalan panoráma nyílik Los Angeles belvárosától Santa Monicáig.
A Bellgave tervezésével a SAOTA építészek a Stahl-ház és más Los Angeles-i esettanulmány-házak által teremtett modernista precedenssel foglalkoztak, megismételve és továbbfejlesztve néhány úttörő újításukat, amelyek megteremtették a jellegzetes beltéri-kültéri életstílust, amely magának a városnak a szinonimájává vált, valamint egy jellegzetes, az éghajlati viszonyoknak megfelelő regionális modernizmust.
Az építészek egy pilléreken és ciszternákon álló platform megemelésével a kilátás felé emelték a házat, és a szikla pereméről kifelé kinyúló, egymást metsző és átfedő vízszintes síkok sorozatát hozták létre. A teraszok és a túlnyúló ereszek vízszintes hangsúlya a város tágas horizontját tükrözi, a város jellegzetes karakterére reagáló térfogat és tömörség érzetével. Bizonyos értelemben a ház hátsó része egy hatalmas kilátóteraszként is felfogható.
A Stahl-házat felismerve, a SAOTA Bellgave fő társalgója a ház elején található konzolos üvegdobozban helyezkedik el, amely kifelé nyúlik, hogy átölelje a kilátást. A fedélzet szélén lévő peremes medence úgy tűnik, mintha alatta húzódna, megerősítve azt az érzést, hogy a ház lebeg, miközben az előtér és a Csendes-óceán távoli kilátása összeolvad.
Az alatta lévő egyenes vonalú városi rácsot a ház szerkezetének és programjának rendező elveként vették fel. Geometriája egyszerre igazodik az alatta lévő városi tevékenységhez, mégis lebeg a nyüzsgés fölött.
Ez a térbeli rend képezi az alapját a házban található terek egymáshoz kapcsolódó elrendezésének is. A belső és a külső terek hasonlóan összeolvadnak. A tereprendezés elemei, mint például a szoborszerű olajfák, fókuszpontokat hoznak létre, lehorgonyozva az élményt a beltéri és kültéri célpontokkal, a szabadtéri étkezőktől és a medence melletti pihenőhelyektől kezdve az étkezőig és a társalgóig.
A belső és külső térfogatokat úgy alakították ki, hogy intimebb tereket hozzanak létre, amelyek ellensúlyozzák a kilátás hatalmas méreteit. A hálószobák a felső szinten találhatók, hasonlóan emelkedett, a város felett lebegő élményt nyújtva.
A zsákutca végén lévő bejáratot ezzel szemben magas, íves falakkal tervezték, amelyek a bezártság és a megtartott tér érzetét keltik, miközben erőteljes szobrászati jelként állnak az utca végén. Az egymást metsző ívek közötti „szeletek” a bejárat nyílásaként funkcionálnak, lehetővé téve a fény átszűrődését a lépcsőházba, miközben a privát szférát fenntartják. A falak szándékosan dísztelenek, hogy az előttük lévő fák fénye által vetett színpadias árnyékminták paravánként szolgáljanak.
Ezek az íves vonalak és az ölelés érzése, amelyet a bejáratnál teremtenek, átadják helyüket a fő lakóterek egyenes vonalú elrendezésének, ahogy haladunk a házba és a házon keresztül a kilátás felé, a földhözragadt, zárt élménytől a légies és emelkedett élményig.
