ARTCOR – a művészi inkubátorház

A moldovai főváros, Kisinyov történelmi városközpontjában 19. és 20. századi épületek között született meg a neves moldáv építész, Maxim Calujac legújabb alkotása, a Moldovai Versenyképességi Projekt keretében amerikai, angol és svéd támogatásból megvalósult ARTCOR inkubátorház. A kisinyovi művészeti akadémia (AMTAP) udvarán megépült új kreatív központ egy igazi fókuszponttá kíván válni, miközben megőrzi a hely történelmi összefüggéseit.

Maxim Calujac

Az akadémia egy régi 450 négyzetméteres épületrészével és az új 400 négyzetméteres résszel kiegészülve 1200 négyzetméteres összterületével az ARTCOR üzleti és kulturális célra is megfelel, az épület második emelete a startup vállalkozások igényeinek kiszolgálására készült, illetve remek workshopok is rendezhetők itt.

Maxim Calujac

A nagy külső lépcsőn keresztül megközelíthető tetőre pedig ún. zöld teraszt és szabadtéri előadót álmodott Calujac. Az akadémia régi épületében médiakönyvtár, az első emelet bal oldali folyosó szakaszán tárgyalók kaptak helyet. Az első emeleten kerültek elhelyezésre a központ adminisztratív irodái, míg az alagsorban stúdiók és próbahelységek kerültek kialakításra.

Maxim Calujac
A vasbeton új épületrészt kívülről acélba csomagolta a moldáv tervező, miközben az épület belső tereiben kendőzetlenül gyönyörködhetünk a nyers vasbeton elemekben.

Maxim Calujac

Az épület formai megoldásai mellett a zöld felületek, a modern, de egyszersmind egyszerű bútorok, a művészi díszítő elemek, a tudás fája installáció, a térkövek folyót szimbolizáló felmarása is mind-mind hozzátesz a dizájn egységéhez.

Maxim Calujac

Calujac az őszinte építészet mellett nagy hangsúlyt fektetett ugyanakkor arra is, hogy megfelelve az ARTCOR városközponti elhelyezkedésének a közösségi terek megalkotásakor egy olyan új városi zónát hozzon létre, amely vonzó a kisinyovi lakosok számára.

Maxim Calujac

Maxim Calujac

Maxim Calujac

Ez is érdekelhet

A legfrissebbek