Börtönből luxus hotel

Vannak olyan hotelek, melyeket régen nem a kiválóságuk miatt volt nehéz elhagyni – hanem mert akkoriban még börtönként funkcionáltak.


A börtönök felépítése ideális ahhoz, hogy hotellé alakuljanak át, ilyen átváltozásokra azonban csak az 1990-es évektől került sor, az isztanbuli Four Seasons példáját követve. A részletgazdag, neoklasszicista Sultanahmet Prison 1969-es bezárása után egy ultra-luxus hotelt alakítottak ki. Ezt követően, 2001-ben megnyílt a találóan elnevezett Liberty Hotel Bostonban, majd öt évvel később az oxfordi Malmaison is. Az utóbbi épület a 11. században épült, de csak háromszáz éve működik hotelként. A legfrissebb példa is az Egyesült Királyságban található: a nemrég nyílt Bodmin Jail.

Bodmin Jail
A négyemeletes, 70 szobás luxusszálloda valójában 1779-ben, III György uralkodása alatt épült, akit a mentális betegsége (és az erről szóló 1994-es film) tett híressé. A már akkoriban is kimagaslóan modern dizájnnal rendelkező épületben forró víz és jól szellőző termek álltak a fegyencek rendelkezésére, akik lehettek komolytalan bűnözők vagy elfogott tengerészek is (akiknek külön részleget szántak a börtönből). Tekintve, hogy a börtönben 55 akasztásra került sor, azért nem volt valami idilli hely.

Bodmin Jail
Az 1920-as bezárást követően lassan romossá váló épület nagyjából 71 milliárd dolláros, hat évig tartó átalakítása a londoni Twelve Architects óriásprojektje volt. Az épület olyan erős külső falakkal rendelkezett, hogy a robbantásos bontás során csak a tetőt és a belső szerkezetet érte kár. Matt Cartwright, a vezetőépítész feladata volt, hogy luxushotelt álmodjon a romos és törmelékes helyszínre. Minden lakosztályt három cella összenyitásával alakította ki – ezekkel a belső falakkal is nehéz volt megbirkózni.
„60 cm vastag, laza szerkezetű terméskő falak, ezért amint lyukat vájsz beléjük, potyogni kezdenek a kövek” – fejti ki Cartwright. „És rengeteg denevér lakta az épületet, amiket csak az év egy bizonyos szakaszában távolíthattunk el, amikor nincs párzási időszak.” Az építész úgy döntött, megtartja a falak durva felületét és néhány további régi elemet, hogy a luxushotel jól érzékeltesse hosszú és különleges múltját az immár önszántukból érkező vendégek számára. A legolcsóbb lakosztályokban nagyjából 283 dollár egy éjszaka reggelivel, de lehetőség van üzemeltetői szerződéskötésre is.

Bodmin Jail
Cartwright a börtön kápolnájából alakította ki a fő éttermet és bárt – ott, ahol most egy zongora áll, valamikor a börtönőrök és a személyzet imádkoztak, a rabokra letekintve. Az elítéltek cellája, melyben egyszerre 50-nél is több elítélt töltötte utolsó éjszakáját és várta az utolsó kenetet, a börtön korábbi iroda-részlegében volt kialakítva, és kiemelkedően jó állapotban maradt. „Ez az egyetlen szoba, amit nem börtöncellaként használtak” – jegyzi meg az építész színtelen hangon.
A Bodmin Jail Hotel az Egyesült Királyság egyik legvonzóbb környékén, Cornwallban található, ahol a jellegzetes brit időjárásnak ellentmondva elég sokat süt a nap. Kifejezetten elegáns területről van szó, hiszen Károly herceg a nagyjából 1,4 milliárd dollárt érő Cornwalli Hercegségből nyeri személyes vagyona jelentős részét. Nem csoda tehát, hogy Boris Johnson épp ide szervezte a júniusi G7-csúcstalálkozót. Egyfajta burkolt megjegyzésként akár szobát foglalhatna egyes hatalmaknak a börtön-hotelben – vajon Putyin is a Bodmin Jail vendége lenne?

Ez is érdekelhet

A legfrissebbek