“Dombormű”

A 314 Studio által tervezett Gods and Dreams Resort Görögországi peloponnészoszi régiójának egyik frissen zöldellő telkén épülne meg. A terület domborzatához illeszkedő, lépcsős teraszokként megjelenő projekt kiemeli a térség történelmi jelentőségét és monumentalitását, valamint feltárja és újraértelmezi a görög tájat, annak befogadóképességét és a radikális dizájnnal való kapcsolatát.

Gods and Dreams Resort

A stúdió tervét az epidauroszi Aszklépiosz szentélye, annak szemlélődésre hívó és terápiás jellege, az ókori görög színház morfológiája, valamint a helyi építészetre jellemző, meredeken lejtő teraszok sorozata ihlette. Így az építészek első lépésként egy olyan sajátos dizájn kialakítására tettek kísérletet, amely ezekre az elemekre utalva jó közérzetet és kellemes pihenést nyújt, és teljes összhangban van a környező természettel.

Gods and Dreams Resort
A tervezés második szakaszában rétegenként alakult tovább a projekt. Az építészek célja az volt, hogy a látogatók magánéletének biztosítása érdekében egymástól távol eső, független lakóházsorokat alakítsanak ki. A lakóegységek azonban az egymást fedő tetőknek köszönhetően egyesülnek, vizuálisan egy egésszé állnak össze, amely harmonikusan beleolvad a tájba.

Gods and Dreams Resort
Az ötlet, hogy a magánlakásokat a lejtős terephez illeszkedő zónákként alakítsák ki, a lejtős táj és a görög színházi építmények morfológiájára vezethető vissza. A házsorok az amfiteátrumnak megfelelően rendeződnek el, de az ívelt vezérvonalat absztrakt folyékony térfogatként tervezték át. Ennek köszönhetően meganyi különböző kilátás nyílik a tenger felé, ugyanakkor a gazdag növényzetnek köszönhetően a vendégek úgy érzik, hogy teljesen körülveszi őket a természet.

Gods and Dreams Resort
Az áramló tetőket követő tükörelválasztók és vízelemek kombinációja különleges hangulatot hoz létre. A tükrök megsokszorozzák a kompozíciót, a növényzetet és a vízi elemeket, valamint megakadályozzák, hogy kellemetlen, idegen elemek zavarják meg a lakótér és a táj nyugalmát. A lyukacsos tetők lehetővé teszik a természetes fény bejutását a lakásokba, ezáltal pedig támogatják a természettel való összehangolódást, és egyedülálló, minden érzékszervet stimuláló élményt nyújtanak.

Előző cikk
Következő cikk

Ez is érdekelhet

A legfrissebbek