Elektromos dizájn

A Soriano Motori valami olyasmit vitt véghez, amely a lehetetlen határait súrolja egy globális járvány idején: Egy elképesztően innovatív, saját modellel álltak elő, amely európai alkatrészekből valósult meg, ráadásul kevesebb mint 9 hónap alatt.


Az elismert motorkerékpár gyártó márka bemutatta a Giaguaro V1-Gara modelljét, a legmodernebb és elődeinél még nagyobb teljesítménnyel felruházott EV-t. A Soriano csapat egy új vezetési élményt kínál a száguldás szerelmeseinek, ahol a benzin alapú motorozás tipikus élménycsomagja áthelyeződik az elektromos alapú meghajtásra. A gyártó meggyőződése, hogy ez a jövő fejlődésének iránya és ez a koncepció alapjaiban forradalmasítja majd a kétkerekű dizájnjárművek elektromos szektorát.

Soriano EV
Az új Soriano EV motorkerékpárok ’V1-R, V1-S, és a V1-Gara egytől egyig Olaszországban készültek; Ez a három, Giaguaro névre keresztelt modell képviseli az ikonikus Soriano márka újjászületését. Egy márkáét, amely egészen az 1930-as évekig nyúlik vissza, azonban most egy teljesen új, modern frissítéssel robban be a piacra. Ezzel a nagy visszatéréssel pedig elsősorban a világ legnagyobb motorkerékpár gyűjtőit igyekszik megcélozni.

Soriano EV
A bemutatott modellek egy exkluzív, limitált példányszámú, gyűjtőknek szánt széria részét képezik, amelyet a vásárlók teljes mértékben személyre szabhatnak az igényeiknek megfelelően. A futómű és a fékek színének megválasztása mellett, ők dönthetnek az ülés anyagáról is. Sőt mit több, 3 féle hangzás közül választhatnak (Silent azaz csendes EV, Urban /városi/ EV & our Sound of the Future, azaz a A jövő általunk megkomponált hangzása között). A termékek 50% -át már előrendelték, azonban az első körben legyártandó modellek az SM becslései szerint, várhatóan 120 nap napon belül teljesen elfogynak majd.

Soriano EV
A V1-R & V1-S modellek 58 kWh-os teljesítménnyel rendelkeznek, de más kialakításúak, míg a 62 kWh-os V1-Gara mindenki kedvence lett. Kikiáltási áraik 25 500 euró /8.8 millió Ft/, 28 500 euró /9.9 millió Ft./ és 32 500 euró azaz 11.3 millió Ft. Ezeknek a fémvadaknak teljes ötfokozatú sebességváltója van (plusz egy hátrameneti fokozattal is fel vannak szerelve), illetve egy hidraulikus „visszacsapás-gátló” tengelykapcsolóval, amely a sportos vezetést szolgálja, hiszen így elkerülhető a hátsó kerék zárása a kanyarokba való belépéskor. Ezenkívül a kiváló perifériás fékekkel van felszerelve. A kritikus helyzetekben kiemelt fontosságú nagyobb vezetési kényelem és biztonság érdekében, kifinomult első felfüggesztési rendszert kapott, amelynek központi lengéscsillapítója a kormányoszlop magasságában helyezkedik el.
Állandó 120 km/h-ás sebességgel a 20 kWh akkumulátor jóvoltából a motorkerékpárok nagyjából 193 km-t tudnak megtenni. Azonban maximális sebességként elérhetik a 225 km/h-s sebességet is

Soriano EV
A Soriano csúcsminőségű produktuma inspirációt merít az őseinek egyediségéből. A formájából és színeikből, valamint az 1940-es évek fényszóróinak agresszív és eredeti megjelenéséből. Ez a figyelemre méltó, karcsú burkolat kiemeli az exkluzív alumíniumváz hatását és a versenyzés formavilága által ihletett finomítását, amelyet csak az igazi bajnokok mondhatnak magukénak.
A kettős akkumulátoros rendszer, az úgynevezett „LIB Anti-vírus csomag”, nagy kapacitású lítium-ion akkumulátorainkból áll, amelyek 15 kWh-tól 20kWh-ig terjednek, a nagyobb teljesítmény és az önállóság érdekében (OUTPUT MIN. 15 KW; MAX. 20 KW). A kerekeket pedig a legfejlettebb könnyűfém ötvözetből kovácsolják, a motorkerékpár-verseny technológiai elvárásoknak megfelelően.

Előző cikk
Következő cikk

Ez is érdekelhet

A legfrissebbek