A Storylines magánlakóhajó-gyártó és a horvát Brodosplit hajógyár bejelentette, hogy hajóépítési szerződést írtak alá a világ első környezettudatos lakóhajójának megépítésére. Megkezdődött a 753 láb hosszú, MV Narrative névre keresztelt hajó tervezési fázisa. A fejlesztés kiskereskedelmi értékét 1,5 milliárd dollárra becsülik.
A hatalmas hajón 547 lakóház épül ki, és a cégek szerint a többi hasonló típusú közül ez lesz az első olyan, amelyik folyékony gázmeghajtással működik majd. Első útja hat kontinens több száz úti célját érinti majd, és az egyes kikötőkben várhatóan egy-öt napig pihen majd.
Az egyik mintaútvonal szerint például a hajó több mint egy hónapot tölt Olaszország partjainál, ami egy hosszabb tengeri kalandot is lehetővé tesz (ebben az esetben autót bérelve néhány napos toszkánai túrát is tehetnénk, mielőtt visszatérnénk a hajó fedélzetére). Az üzemeltetők képviselői szerint az MV Narrative „a napot követi”, ami azt jelenti, hogy első útjának irányát az évszak határozza meg, amiben kihajózik.
A Storylines és a Brodosplit szerint az MV Narrative-ot számos jellemző különbözteti majd meg a megszokott sétahajóktól. A tengeren úszó lakónegyedben lesz posta, iskola, könyvtár, kórház, bank és még a szárazföldi életet idéző irodahelyiségek is. De ez nem azt jelenti, hogy szórakozni nem is lehet a fedélzeten.
A hajó 20 étkezési és bárhelyszínt, valamint számos medencét kínál majd a lakosok számára. A vízparti kikötőben (hátsó, alsó szint) személyi vízi járművek, bowlingpálya, hidroponikus kertgazdaság és szabadtéri fitneszterem is található, ahol sportterem, jógaterasz és futópálya is van. Egy 930 négyzetméteres wellness-központ is helyet kap a fedélzeten. Ha elkészül, ez lesz a legnagyobb ilyen hajó a tengeren, amely még kijelölt spa és tornateremmel, valamint saját anti-aging klinikával is büszkélkedhet.
A hajó a keletkező hulladékot is energiává alakítja át, hogy csökkentse az ökológiai lábnyomát. A napenergiával működő hidroponikus kert szolgáltatja a friss élelmiszert, melyet egy hulladékmentes termelői piacon lehet majd megvásárolni, ahol minden eladásra kínált termék komposztálható vagy újrahasznosítható.
Az MV Narrative a Storylines alapítóinak, Shannon Lee-nek és Alister Puntonnak az ötlete volt. Céljuk, hogy „a világ utazóinak lehetőséget adjunk arra, hogy úgy éljék ki a felfedezés iránti szenvedélyüket, hogy közben a munka, a család és az otthoni életük is megmaradjon” – áll a közleményben. „Örömmel építjük meg ezt az innovatív hajót a Storylines-szal” – mondta Tomislav Debeljak, a Brodosplit igazgatótanácsának elnöke. „Úttörőként számos új zöld technológiát és hajórendszert fejlesztünk, ezért ez egy nagyon izgalmas projekt számunkra.”
A rezidenciák ára 1 millió és 8 millió dollár között mozog majd, korlátozott számban, 24 évre lesznek bérelhetőek , 647 000 dollártól kezdődően.