Rendhagyó repülőgép belső

Úgy terveztek, hogy illeszkedjen a meglévő repülőgép-belső terekhez, az Air Lair lehetővé teszi a hőmérséklet szabályozást, kiterjedtebb magánszférát biztosít és a fokozott higiéniai biztonságot nyújt minden utas számára.

Egy londoni tervezőcég, amely a koronavírus rendhagyó kihívásokkal tarkított korában számos repülőgép-üléskoncepcióval állt elő, felélesztett  egy korábbi,  3D-t tervezetet, amely reményei szerint újabb kényelmi opciókkal felruházott és biztonságosabb utazási élményt kínál az első és az business osztályon utazók számára. A londoni Factory- design által készített Air Lair olyan „hüvelyekből” áll össze, amelyek a privát szféra, a higiénia és a helytakarékosság érdekében integrálódnak egymással. A tervezők úgy gondolták újra a repülőgép belsejét, mintha az egyfajta méhsejt lenne.

“A begubózás ötlete arra az elvre épült, hogy minden utas megkaphassa a saját különálló mikrokörnyezetét” – mondta Peter Tennent, a Factorydesign igazgatója a Robb Reportnak. “A koncepció egymásra rétegzett jellege megkövetel egy mennyezetet minden egyes hüvelyen, gubón belül, és ez az utas körüli további bútorokkal kombinálva, fokozottabb biztonságérzetet biztosít a begubózásban.”

Air Lair A méhsejt jellegű minta azt is jelenti, hogy a hüvelyek nem közvetlenül egymás tetején helyezkednek el, hanem inkább lépcsőzetes elrendezéssel bírnak, így pedig jobban beilleszthetőek a repülőgép belsejébe. Bár az ülések alapvetően magasabb elhelyezésűek mint ahogyan azt megszokhattuk az eddigi repüléseink során, de a beköltözés senki számára nem jelent majd nagyobb kihívást mint például- ki és beszállni egy Ferrariból, vagy éppen felkapaszkodni egy magasabb építésű 4 × 4-esbe terepjáróba.

 Tennent hozzátette, hogy az olyan kényelmi összetevőket, mint a levegő áramlása és annak hőmérséklete, minden utas „személyre szabhatja”, mivel viszonylag zárt, elkülönült utastérről van szó. “Lehetőségünk nyílik majd testre szabni a teret anélkül, hogy ezzel környezetünket befolyásolnánk, azaz utastársaink megzavarása nélkül tehetjük meg mindezt” – mondta. “Valamint mivel ezt a koncepciót néhány évvel ezelőtt került megtervezésre, jelentős előrelépések történtek az eredeti elképzeléshez képest, az ülésfűtés és -hűtés technológiájára vonatkozóan, amely szintén integrálható ebbe a térbe.

Air Lair  Az eredeti tervek esetében a Factorydesign még azt is javasolta, hogy az Air Lair-t alkalmazzák a repülőgép hátsó részében is, és hogy az elkülönült repülési kategóriák helyett a légitársaságok elkezdhetnének a különböző repülési profilok kabinjain gondolkodni – kabinokat biztosítva azoknak, akiknek dolgozniuk kell, családoknak, egyedül utazóknak és természetesen luxuskabinokat a kényelmes utazásra vágyók számára.

 Noha a repülőgépek belső terében bekövetkező potenciális forradalom még valószínűleg sokat várat magára, az eredeti Air Lair kialakításhoz ugyanakkor külső ajtókat is hozzáadhatunk. Tennent cége már meg is tervezte az első, üzleti osztályú, ajtókkal ellátott hüvelyeket a Delta Airlines számára, és azóta az ilyen jellegű ajtókkal ellátott tervek egyre népszerűek a repülőgépiparban.

“Több ajtót és képernyőt is hozzáadhatunk az összképhez, hogy fokozzuk a magánszféra biztonságérzetét és a begubózó környezeti jelleget” – mondja Tennent. “Azonban azt nem tartom valószínűnek, hogy a hüvelyek valaha is teljesen lezárt egységekké változnának.”

Előző cikk
Következő cikk

Ez is érdekelhet

A legfrissebbek