Szárnyas fejvadász

A Sierra Space a világ „első és egyetlen szárnyas kereskedelmi űrrepülőgépének” szánja a Dream Chasert. A repülőgépet úgy tervezték, hogy egy rakéta tetején szálljon fel, majd a saját szárnyain visszatérjen a Földre, és az űrrepülőgépekhez hasonlóan landoljon.


A vállalat közölte, hogy megállapodást írt alá a Spaceport America légikikötővel, hogy használhassa annak 12 000 láb hosszú kifutópályáját Új-Mexikó déli részén. A Sierra elmondta, hogy egyre bővül azon kompatibilis helyszínek listája, ahol a Dream Chaser leszállhat, beleértve a NASA Kennedy Űrközpontjában található Shuttle Landing Facility-t, valamint az alabamai, japán és az angliai Spaceport Cornwall repülőtereket.

Sierra Space
A Dream Chaser a NASA 1990 körül készült HL-20 nevű tervezési koncepcióján alapul. Egy 2013-as teszt során az űrhajó nem nyitotta ki a futómű egy részét, és végigcsúszott a kifutópályán. A vállalat azóta a teherszállító változatra összpontosít, amely a tervek szerint 2023-tól kezdődően hét küldetést teljesít majd, hogy 12 000 fontnyi ellátmányt szállítson az ISS-re.
A Sierra azonban azt mondta, hogy mindig is tervezett egy „több küldetést teljesítő” változatot, amely három-hét űrhajóst szállít majd. A legénységi változat 2025-re készülne el a vállalat szerint.
A Spaceport America-val való partnerség része a Sierra azon terveinek, hogy egy olyan globális hálózatot építsen ki, amely lehetővé teszi a „nagy értékű hasznos teher” szállítását.

Sierra Space
„Űrtechnológiai csomópontokat hozunk létre a kereskedelmi űrökoszisztémán belül, és hozzáadjuk a Spaceport Americat a Dream Chaser leendő leszállóhelyeként, hogy továbbra is mindenki számára megfizethető hozzáférést kínáljunk az űrhöz” – mondta Tom Vice, a Sierra Space vezérigazgatója a megállapodás bejelentésekor.
A Spaceport America 6000 négyzetmérföldnyi korlátozott légtérrel, egy 12 000 láb x 200 láb méretű kifutópályával és függőleges kilövőkomplexumokkal rendelkezik. A Virgin Galactic tavaly innen indította első Unity22 küldetését.
A Sierra Space azt is bejelentette, hogy tervezik az első kereskedelmi célú emberes űrrepülési központ és űrhajósképző akadémia megnyitását. Dr. Janet Kavindi, a NASA veterán űrhajósa fogja vezetni az új létesítményt a NASA Kennedy Űrközpontjában.
Kavindi jóslatai szerint a létesítményben különböző űrhajósokat képeznek majd ki, köztük olyan hivatásos űrhajósokat, akik hónapokat töltenek majd az űrben, továbbá olyan „tapasztalatszerző” űrhajósokat, vagyis magánszemélyeket, akik az Orbital Reefet szeretnék meglátogatni, amely a világ első magánűrállomásának terveznek.

Ez is érdekelhet

A legfrissebbek