Új korszak kezdődik a Heathrow váróiban – A brit elegancia új otthonai

A British Airways bemutatta a Heathrow repülőtér lounge-hálózatának átfogó megújítási programjának következő szakaszát. A most bejelentett fejlesztések egy nagyszabású, több éven át tartó beruházássorozat első lépését jelentik, amelynek végére a légitársaság Heathrow-n található valamennyi várója megújul. A program egyik legfontosabb eleme egy vadonatúj lounge lesz a Heathrow Terminal 5 C Gates területén.

A tervek szerint az új prémium váró lenyűgöző kilátást kínál majd a repülőtér forgalmára, és egy közel 17 méter hosszú bárralis büszkélkedhet, amely a világ egyik leghosszabb repülőtéri lounge bárja lehet. Ezzel párhuzamosan teljesen újjászületik a Heathrow Terminal 5 érkezési lounge-ja is, amely a British Airways legújabb lounge-koncepcióját követi majd. A légitársaság emellett az American Airlines-szal együttműködésben új, First osztályú check-in élményt is kialakít a Terminal 3-ban.
A Heathrow-fejlesztések egy szélesebb ügyfélélmény-program részei, amelynek célja, hogy az utazás minden szakasza, a repülőtérre érkezéstől egészen a beszállásig és a célállomásra való megérkezésig magasabb színvonalú és egységesebb legyen. A British Airways az elmúlt időszakban már több nemzetközi lounge-ját is megújította vagy újította fel, többek között Miamiban, Glasgow-ban, Seattle-ben és Washingtonban. Bostonban és Newarkban már zajlanak a munkálatok, jövőre pedig Genf és San Francisco következik.
„Ez a beruházás fontos mérföldkő lounge-jaink fejlődésében, és jól mutatja azt a törekvésünket, hogy összekapcsoltabb és következetesebb ügyfélélményt teremtsünk” – mondta Sean Doyle, a British Airways elnök-vezérigazgatója. „A lounge-koncepciónkat egy új szintre emeljük. A Miamiban bemutatott irányra építve egy jellegzetesen brit megjelenést és hangulatot szeretnénk kialakítani az utazás legfontosabb pontjain – a First Wingtől és lounge-jainktól egészen a fedélzeti élményig.” A cél a brit formatervezés, kézművesség és vendéglátás legjavának bemutatása egy egységesebb, prémium környezetben.

Új lounge a Terminal 5 C Gates területén

A fejlesztési program egyik legambiciózusabb eleme az új lounge a Terminal 5 C Gates területén. A munkálatok már megkezdődtek, a megnyitást pedig 2028 végére tervezik. A lounge különleges adottsága lesz a repülőtérre és a terminál előterére nyíló széles panoráma. A tervezők a repülés világából és a brit design hagyományaiból merítettek ihletet, miközben a British Airways új lounge-koncepcióját olyan anyagokkal ötvözik, amelyeket az Egyesült Királyság különböző részeiről szereznek be. A brit kézművesség szinte minden részletben megjelenik majd, a fa- és üvegfelületektől kezdve a különleges fémmunkákon, textileken és egyedi bútorokon át. A világos, tágas lounge-ban külön területeket alakítanak ki étkezéshez, pihenéshez és munkához, valamint zuhanyzókat is biztosítanak az indulás előtti felfrissüléshez. Az építészet több elemét a repülés és az égbolt inspirálja, de a lounge egyik látványos központi eleme egy 17 méter hosszú bár lesz, amely a British Airways szerint a világ egyik leghosszabb repülőtéri lounge bárja lehet.

Exkluzív utas várók minden szinten

Az új létesítményen belül külön Concorde lounge is helyet kap. A First osztályú utasokat privát concierge-szolgáltatás, emelt szintű étkezési lehetőségek és exkluzív, intimebb terek várják. A belső térben gazdagabb textúrák, sötétebb anyagok és nagyobb privát szféra teremti meg az elegáns, nyugodt környezetet, különösen a hosszú távú járatok előtt. A légitársaság teljesen újragondolja a Heathrow Arrivals lounge-át is. Ez lesz az első érkezési váró, amely már a légitársaság új lounge-koncepciója alapján készül, a felújítás a tervek szerint 2027 elején kezdődik, a megnyitást pedig még ugyanazon év végére tervezik. A kialakítás középpontjában a mai prémium utazó igényei állnak, a cél, hogy egy hosszú távú repülőút után az utasok nyugodtan felfrissülhessenek, pihenhessenek, és felkészülhessenek a nap további részére. A váróban kávézó és deli, nagyobb étkezőterületek, csendes pihenőzónák és külön munkafülkék kapnak helyet, emellett 59 zuhanyzó, prémium zuhanylakosztályok, valamint közös öltöző- és készülődési terek állnak majd rendelkezésre.

Nem állnak meg Heathrow-nál

A lounge-fejlesztési program nem kizárólag Londonra koncentrál. Bostonban és Newarkban már folyamatban vannak a munkálatok, míg Genf és San Francisco lounge-jainak megújítása jövőre következik. A British Airways ezzel párhuzamosan új repülőgépekbe, technológiába és működési fejlesztésekbe is beruház, annak érdekében, hogy tovább javítsa az utasélményt és a légitársaság működési teljesítményét.

A légitársaság legutóbb teljes Airbus A380-as flottájának modernizálását is bejelentette, az első felújított A380-asok a következő hónapokban állhatnak szolgálatba, teljesen megújított utasterekkel, amire valljuk be már igen nagy szükség volt. A változások az orrtól a farokrészig terjednek, és új First, Club World, World Traveller Plus és World Traveller kabinokat is magukban foglalnak. A program az egyik legátfogóbb repülőgép-utastér átalakításnak számít a légitársaság történetében, egy-egy repülőgépen több mint 35 000 különálló alkatrészt építenek be.

Ez is érdekelhet

A legfrissebbek