Akár a postás is kihozhatja ezt a kanapét

A bostoni házaspár, Mohamed Kamal és Reham Khalifa a Kickstarteren rajtolta el lenyűgöző kanapékoncepcióját. Az Elephant In A Boksz (elefánt a dobozban) névre keresztelt összehajtható kanapé egy apró dobozban érkezik majd a postaládánkba, és az alkotók szerint öt percbe sem telik összerakni. A papírrácsbetétes kanapét egyszerűen csak ki kell hajatnunk, a helyére tennünk és rátenni a díszpárnákat.

Elephant In A Box

„Ha már éltél Bostonban, gyakran láthattál elhagyatott kanapékat heverni az út szélén. Az emberek költözéskor egyszerűbbnek látják kidobni a megunt bútoraikat, mint magukkal vinni azokat. Ezért született meg az Elephant In A Boksz. Már volt egy saját üzletünk, ahol papírrácsbetétes technológiát alkalmaztunk (nem bútorgyártásban), azonban mivel láttuk az anyag előnyeit, úgy döntöttünk, megpróbálkozunk egy új iránnyal.” – mondta Mohamed Kamal.

Elephant In A Box
A 45 kilogrammos két férőhelyes kanapét könnyű mozgatni, és még a UPS is házhoz tudja nekünk szállítani. Több színben is elérhető.

Elephant In A Box
„A legnagyobb kihívást az összehajthatóság jelentette. A lényeg a szállíthatóság volt tervezés során, valamint azt is ki akartuk küszöbölni, hogy millió szerszámra legyen szükség az összeszereléshez. A másik kérdés az volt, hogyan férjen bele mindez csupán egy dobozba, de megoldottuk.”
A technológia lényege, hogy a bútor összehajtható, de sosem veszti el eredeti formáját, illetve óriási a teherbíró képessége is. Saját súlyának négyszázszorosát is elbírja.

Elephant In A Box
Az Elephant In A Box jelenleg befektetőket keres Kickstarteren. Az ára körülbelül 890 dollár lesz, de előrendelésben akár 499 dollárért is megveheted. Az első darabok idén szeptembertől indulnak el új tulajdonosaik felé.

Ez is érdekelhet

A legfrissebbek