A Cheoy Lee végre lerántja a leplet a CL Yachts két új modelljéről is. A Hong Kong-i jachtépítő 130 éves múltra tekinthet vissza. Az új CL Yachts sorozat jachtjai olyan vízimádók számára készülnek, akik a sebességet és luxust is fontosnak tartják.
A CLA 76f és CLB 72 modellek ennek a felfogásnak a modern, de leegyszerűsített megvalósítását fogják bemutatni. A tervező, Jozepf Forakis először tette be a lábát a tengerbe, amikor elkezdték felvázolni a jachtokat.
„Nagyon ambiciózusan indultunk neki a projektnek, és ezt az ambíciót végül bátor stratégiai lépésekkel ötvöztük. A fejlesztés során hamar rájöttünk, hogy ha valóban innovatívak akarunk lenni, teljesen új jachtélményt kell teremtenünk. Ezért alkottunk meg egy teljesen úgy nevet, brandet, marketinget és szolgáltatásokat – amik mind egy világszínvonalú, modern, luxusjacht létrehozásában segítettek.” – mondta Forakis.
A CLA76f egy 23 méteres szuperjacht, az alsó fedélzeten egy luxuskabinnal, egy VIP kabinnal és egy vendégkabinnal, és természetesen a legénység számára is elég hely van. A főfedélzeten található a szalon, étkező, egy napos és egy fedett pihenő.
A legfelső fedélzeten a parancsnoki híd mellett szintén egy pihenőt helyeztek el L-alakú kanapéval, grillel és hűtőszekrénnyel. A hajótestet Michael Peters és Al Horsmon tervezték meg.
A klasszikus formával és kígyózó vonalakkal kialakított hajó akár 30 csomóval is képes haladni. A szintén 23 méteres CLB72 szintén kompozit hajótesttel készült, a végsebesség itt is 30 csomó körül mozog.
A jachton több kültéri pihenő is található, és nem feledkeztek meg a beach clubról, parancsnoki hídról, barbecue-sütőről és kanapéról sem.
A szalon és étkező a főfedélzeten kaptak helyet, az alsó fedélzeten pedig a legénységi kabinok, egy luxuskabin, egy VIP kabin és vendégkabinok vannak.