A Villa Didaar az iráni építész, Behzad Atabaki munkája, és a Kaszpi-tenger és az iráni Alborz zöld hegyeinek találkozásánál fekszik.
Az építész fő célja az volt, hogy egy folyékony és átlátszó kapcsolatot hozzon létre a tengeri kilátás és a zöld táj között. Továbbá a belső részeket is összekösse, miközben különálló és meghatározott tereket biztosítson egy nagy család számára a pihenéshez, ami hangulatos és azonnali kapcsolatot tesz lehetővé a környezettel.
Ennek elérése érdekében a hatalmas villa három szekcióra lett osztva, amelyek szabadon csúsznak egymásra, ugyanakkor mégis egységesek marad az épület.
A földszinten van egy úszómedence, amely a tengerre nyíló kilátás széltében húzódik, ezzel közelebb hozva a tengert. Az üvegfalak és az üvegborítású űr a mennyezeten nemcsak megszakítatlan kilátást nyújt a tenger felé elterülő erdőre, de természetes szellőzést is biztosít az épületben.
Minden szintet erkélyek veszik körbe, amelyek a nyugati oldalon fára emlékeztető rács fedi, amely az észak-iráni nedves éghajlaton menedéket nyújt az eső elől, miközben egy árnyékos félig zárt tér létrehozásával egy hangulatos privát szféra jön létre.
A két középső emeletre tették a hálószobákat, vendégszobákat, a nyitott és zárt konyhákat, a bárt, az étkezőt és a nappalit, amik összekapcsolódnak a téren és az üveg csigalépcsőn keresztül, ezzel egy időben pedig vizuálisan össze vannak kötve a lent elhelyezkedő úszómedencével és sport részleggel.
Az épület emeleteinek szabad lejtése a környező táj dinamikus geometriájából merít. A koncepció tervezése során meghatározó eleme volt az élettel teli atmoszféra, ami biztosítja a pihenést és kikapcsolódást a népes család és a barátok számára.
