Írta: Barna András Képek: Balogh Róbert
A Paloznaki Jazzpiknik megálmodóival, dr. Ifi-Valde Orsolyával és Homola Szabolccsal nem ez az első találkozásom. A korábban velük készített portréim még akkor íródtak, amikor az ország éppen a COVID első hullámának tetszhalott állapotából ébredezett. Örökké nem eshet alapon Orsi és Szabolcs megszületett terveire is újból felkerült – sportnyelven mondva – a szöges cipő. Szűk két évvel a 2020-as kényszerű hibernáció után ezúttal egy sokkal kellemesebb miliőben beszélgethettem velük, ahol nem csak a paloznaki fesztiválról és annak oldalhajtásairól volt szó, hanem a Jazzpiknik hozzáadott értékeiről is.
Lustaságunkat legyőzve a Homola Borterasz alsó parkolójában álltunk meg kollégáimmal, ahonnan a szőlőtőkék között visz fel az út a házhoz. Az éjszakai esőtől fülledtté vált levegő kísér fel minket a dombtetőre, ahol Orsi már vár minket Szofi kutyájával, a fekete németjuhásszal együtt. Türelmesen várja, hogy megmásszuk az alig száz méteres kaptatót. Tempónk nem halálos, így jó néhányszor van ideje eldobnia a kutya labdáját, aki lelkesen teljesíti a feladatát, majd jöttünkre őrt áll a szőlősor végén. A kép több mint idilli, egy pillanatra az az érzésem, hogy már csak egy vászon kellene a kompozíció mögé. A kölcsönös üdvözlés után diadalittasan fordulunk hátra, és mint akik a Himaláját mászták meg, elkezdünk gyönyörködni a panorámában, aminek kontúrját a távoli Balaton húzza meg. Szabolcs később csatlakozik hozzánk, amíg a borászat meetingjéről megérkezik, Orsival beszélgetek.
Barna András (B.A.): Amikor legutóbb beszélgettünk, akkor azt gondoltuk, hogy a COVID lesz a legnagyobb gondunk, azóta viszont tovább fordult a világ, nem a jó irányba. Ebből ti mit érzékeltetek?
Valde Orsolya (V.O.): Az összes egységünkből egyedül a közérzetünk érzi meg drasztikusan ezeket a változásokat, még pedig azért, mert jól érzékelhető, hogy az emberek egyre kevesebbet költenek élelmiszerre. Ezzel szemben ezt a tendenciát a szórakozás tekintetében nem érzékelem, feltehetően azért, mert valahol mindenkinek töltődnie kell. Azt is látom, hogy az emberek minőségi szórakozásra vágynak, erre hajlandóak költeni még akkor is, ha mondjuk spórolniuk kell. Nekünk például a 2021-es Jazzpiknik – közvetlenül a COVID után – minden idők egyik legjobb fesztiválja lett. Hangulatában mindenképpen, és ha lehet ezt mondanom, akkor szinte tapintani lehetett az életörömöt és a felszabadultságot. A 2022-es szintén egy újabb szintlépés volt, és úgy látom, hogy az idei évvel sem törik meg az emelkedés.
B.A.: A mostani lesz a 11. Jazzpiknik és ha eltekintünk a COVID miatti parkolópályától, akkor azt láthatjuk, hogy a fesztivál azóta több oldalhajtást is növesztett, sőt bizonyos hozadékai túl is mutatnak magán az eseményen.
V.O.: Minden egyes tevékenységünket megpróbáljuk azonos értékek mentén üzemeltetni és tartalommal megtölteni. Nekünk a Jazzpiknik volt az első ilyen típusú vállalkozásunk, ami egyben egy tanuló folyamat is volt. Ez idő alatt megismertük a közönségünket. Ma már tudjuk, hogy mi hozza őket lázba és természetesen azt is, hogy mire hajlandóak költeni. Ezt a szellemiséget, filozófiát próbáljuk rávetíteni a többi tevékenységünkre is, legyen szó akár az éttermünkről, akár a Borteraszról.
B.A.: A vállalkozásotokban jelentős értéket képvisel a társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság. Mondhatni, hogy az üzletmenettel párhuzamosan fejlődött ez a fajta tevékenység. Alapvetés mindkettőtöknél ez a nagyfokú szociális érzékenység?
V.O.: Szerintem ez az ügy bizonyos szempontból kötelességünk is. Egy társadalmi mátrixban élünk, ahol nem csak mi létezünk, hanem van körülöttünk rengeteg ember, akik valamilyen oknál fogva nehezebb helyzetben vannak vagy éppen betegek. Azáltal, hogy mi a fesztiválon keresztül ennyi embert elérünk kötelességgé válik az, hogy edukáljunk, érzékenyítsünk, példát mutassunk. Sokunknak megvan a lehetősége, hogy segítsen a másikon és kell is erre gondolni. Ebből a szempontból van benne tudatosság. Ami személy szerint engem illet, én egy patológiás altruista vagyok. (nevet) Van bennem egy nagyfokú érzékenység a világra. Szívem szerint mindenkin is szeretnék segíteni, legyen az kutya, macska, idős, fiatal, csecsemő vagy elhagyott gyermek és sorolhatnám. Számomra az egy nagyon boldogító érzés, hogy az idén rengeteg ilyen és ehhez hasonló támogató programot integráltunk a fesztivál három napjába. Ez inkább volt ösztönös, mint tudatos, de ez az attitűd ugyanakkor nem korlátozódik három napra.
B.A.: Kiket támogattok?
V.O.: Akit szinte a kezdetek óta támogatunk az a Paloznak Jövőért Alapítvány, akik az itteni fiatalok továbbtanulását segítik. A Jazzpiknik hozzájárul ezeknek a diákoknak a kollégiumi lakhatásához a nyelvtanulásához, hogy csak kettőt említsek. Továbbá évek óta együttműködünk az Együtt az Autistákért Alapítvánnyal is. Ők egy nagyon színes pontja a Jazzpikniknek, mert az a szemléletformálás, amit csinálnak és ahogy az autizmust megismertetik a közönséggel, nagyon hatékony. A hozzáállásukkal, a módszereikkel, eszközeikkel az autizmust egy nagyon közérthető és „szerethető” dologgá teszik. Másfelől a kitűzött projektjeiket mindig végig is viszik, ezáltal az ember látja, hogy a támogatása hova megy. Idén Paloznakra látogat a Superar, ami egy nemzetközi alapítvány és van magyarországi képviselete is. A Szigeten láttuk a produkciójukat először, ahol hatvan-valahány gyerek a nagyszínpadon játszott ismertebb zenészek társaságában. A programjuk célja, hogy olyan gyerekek zenei tanulását segítsék az ingyenes képzéssel, akiknek nincsen lehetőségük erre. Mindezt nem tehetségkutató jelleggel teszik, hanem azzal az üzenettel, hogy a zene mindenkié.
B.A.: A közönség befogadó volt?
V.O.: A Szigetes tapasztalat szerint igen. Ennek alapján azt gondolom, hogy ez nálunk sem lesz másként és talán nekünk előnyünk lehet az is, hogy a Sziget nagyszínpadával szemben nálunk intimebb a közeg. Nagy örömünkre szolgált, hogy a környező települések önkormányzatai is együttműködők voltak. A gyerekek szállását és strandeblépőjét Csopak biztosítja, így a fellépésük mellett egy kis nyaralás is lesz ebben a hétvégében. Szóval ez nagyon szép és kedves dolog és jó érzéssel tölt el az, hogy létezik társadalmi összefogás még egy ilyen „kis ügy” kapcsán is.
Az előbbieken túl támogatjuk a Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegének Sebészeti Osztályának Segítsetek Gyógyítani Alapítványát is, akikkel mondhatni a véletlen hozott össze bennünket. Amikor náluk jártunk, nem lehetett nem észrevenni, hogy az egész miliőt áthatja a gyógyítani akarás, a bizalom és az a hit, hogy a gyerekek itt meg fognak gyógyulni. Ami szerintem fél siker.
Ahogyan az utóbbi években, idén is nyíltan felvállaljuk, hogy a pikniken a Gyermekudvar a társadalmi és a környezetvédelmi fenntarthatóságot képviseli. Ennek keretében mindig van egyfajta érzékenyítés is. Az idén a Jane Goodall Intézet lesz az egyik vendég, akik nem csak állat-, hanem környezetvédelmi projekteket is bemutatnak a gyerekeknek.
Visszatérő partnerünk a Zöldövezet Társulás, akik a fesztivál alatt/után a szemetet gyűjtik össze, ők végzik a szelektív hulladékkezelést. Zseniális csapat, akik minden évben újabb célt tűznek ki maguk elé az újrahasznosítás terén. A korábbi évek Jazzpiknikjei során közösen értük el, hogy a szemét 68%-a lett megmentve, idén azt a cél tűzték ki, hogy ez a szám 70% felé emelkedjen. Nekem nagy vágyam az – és ezzel kapcsolatban már beszélgettem is velük – hogy legyen egy „fesztiválkomposztálónk”, hiszen, ha valahol, akkor egy ilyen rendezvényen helye van egy ilyen dolognak. Per pillanat ez még kicsit utópisztikus, de már dolgozunk rajta. Ők a tevékenységük mellett most is felállítanak egy Zero-Emisszió standot, ahol játékos formában mutatják be a gyerekeknek például a komposztálás mechanizmusát.
Ha már az érzékenyítést ennyire körbejártuk, akkor nem mehetünk el a zenei vonal mellett sem. Sokszor visszahallom a szülőktől, hogy a gyerekeik az itt fellépő előadókat és zenekarokat berakják a Spotify listájukba. Ez szerintem nagyon jó dolog, hiszen ezzel egy kicsit ki tudnak szabadulni a mai rádiók sokszor egysíkú kínálatából. Szerintem a zenei edukáció kiemelten fontos a fesztiválpiacon. Nyilván van ebben kockázat, de azt gondolom, hogy ha olyan előadókat és zenéket is megismernek, amit máshol nem hallanak, akkor léptünk egyet afelé, hogy ilyen értelemben is kitágítsuk a világukat.
B.A.: Szabolccsal konszenzusban vagytok? Az én fejemben úgy áll össze ez a kép rólatok, hogy te vagy az emocionális oldal, ő pedig az üzleti. Jól látom?
V.O.: Abszolút egyetértésben vagyunk, sőt mi több, szimbiózisban is. Mind a kettőnk azt csinálja, amihez ért. A piknik üzleti modelljét, azt a vázat, ami alapján a mai napig is működünk, Szabolcs állította össze. Ezt a vázat üzemeltetem én, és rakom rá a hajtásokat, leveleket, virágokat és persze az évek alatt nőttek új kacsok is. Míg Szabolcs pragmatikus, én az emberekkel foglalkozom, akiket úgy gondolom, hogy „jól érzek” és a gyerekekkel vagy a fiatalabb generációval sincsen ez másként.
Egyébként anno nem is gondoltuk, hogy mára ennyi fiatal szereti majd meg a fesztiválunkat. Ezért is frissítünk, aminek jegyében elhatároztuk, hogy a fesztiválon lesz mindig egy nem tipikus Jazzpiknik nap. Hisszük, hogy a megújulás képességét mindig magunkban kell hordozni. Nekem például nagyon tetszik a Montreux Jazz Fesztivál új stratégiája, ami nyitás a szélesebb közönség felé. Már nálunk sem a dzsesszen van a fókusz, hanem van Montreux rock, Montreux pop, stb. fesztiválok, ugyanazok a plakátok kicsit eltérő arculattal, ez a jövőben számunkra is egy minta lehet.
B.A.: Ha már itt tartunk, mennyire nőttétek ki a saját kereteiteket?
V.O.: Szerintem elértük a határainkat. Ugyan voltak a környező településekről megkereséseink, lehetne bővülni, de azt gondolom, hogy ezzel elvesztenénk a családias jellegünket. A piknik szó maga is egyfajta bensőséget sugároz, intimitása van. Az idelátogató napi tízezer emberből egészen biztos, hogy mindenki sok ismerőssel találkozik. Ezt az érzést elvesztenénk, ha még nagyobbra nőnénk. Bizonyos szempontból nem is a méret a lényeg. Erre jó példa, hogy nemrégiben megkerestek az IFF-től (International Festival Forum), ami a fesztiválok legnagyobb szakmai konferenciája. Kizárólag meghívásos módon lehet bekerülni, ez az a fórum, ahol a legnagyobb ügynökségek ügynökeivel lehet találkozni – minket pedig anélkül, hogy kértük volna, kvalifikáltak. A méretünknél fogva nem is nagyon értettem, hogy kerültünk mi oda, ekkor szembesítettek azzal, hogy a Jazzpiknik már nem egy kis fesztivál, ami számomra szakmailag a legnagyobb elismerés.
B.A.: Azt hiszem ez a végszó egyfajta átkötés lehet a Jazzpikniken túlra, hiszen van egy vonal, egészen pontosan egy koncepció a fejetekben, ami törekszik a vállalkozásotok egész éves kihasználtságra. Szabolcs, korábbi beszélgetésünk alkalmával is volt ez téma, ma hogyan látod a jövőt?
Homola Szabolcs (H.Sz.).: Bár az utóbbi években voltak erőfeszítések, ennek ellenére a Balaton, mint turisztikai desztináció még mindig szezonális maradt. Éppen ezért mi más oldalról közelítünk és azon dolgozunk, hogy ez egy borvidék legyen, mert borvidékként bárki számára jobban értelmezhető négyévszakos úticélként. Ha például a borkóstoláshoz érdekes és színes programokat tudnak kínálni nemcsak a borászatok, hanem maga a régió is, akkor tud a Balaton is valójában négyévszakossá válni. Tehát azt gondolom nem elég csak az, hogy az éttermek nyitva legyenek egész télen vagy szezonon kívül, mert emiatt senki nem fog ide lejönni. Azon kell dolgozni, hogy mind a borturizmus, mind pedig a kulturális és gasztronómiai kínálat együtt fejlődjön. Ha ez megvalósulna, akkor ez ki tudná emelni a Balatont a szezonalitásból.
B.A.: Személy szerint ti ezt hogyan képzelitek el a vállalkozásotokon belül?
H.Sz.: Mi azon az úton indultunk el, hogy a borászati épület lesz az a kulturális és gasztronómiai központunk, ahol részben azokat a tereket is ki fogjuk használni, amit a technológiában csak időszakosan alkalmazunk. Gondolok itt a préstérre vagy pedig arra a rámpára, ami levezet a borászatba. Ez az egyik, a másik, hogy fel szeretnénk vállalni olyan kulturális eseményeket, amik a borászattal együttműködnek vagy együtt tudnak működni. Idén ezeket már kicsiben tesztelgetjük. Most tehát a puding próbájánál tartunk, egészen vad ötleteink és terveink is vannak. Ezekről még nagyon nehéz beszélnem, hiszen egészen biztosan ebből sok nem fogja megállni a helyét, de abban is biztos vagyok, hogy ami fennmarad a rostán és beválik, az sikeres lesz.
B.A.: Milyen ötletekre kell itt gondolni?
H.Sz.: Egész merész dolgokra gondoltunk, mint például a bor és a festészet, a divat és a bor, a képzőművészet és a technológia összekötése, mely felsoroltak mindegyikét igyekszünk majd a gasztronómiával kombinálni. Mi most kreatívak lehetünk, szárnyalhatunk, de azt, hogy ebből később, mit tud majd megvalósítani az ember Magyarországon, az egy másik dimenzió, és hogy ebből üzletileg mi fog működni, az pedig egy harmadik. Az is egy további érdekes kérdés lesz, hogy ennek egy részét mecenatúraként kell majd felfogni vagy az egészet üzletként.
Nem véletlen, hogy az igazi nagybirtokok sok-sok generáció óta működnek. Mi ezt a vállalkozásunkat tizenöt évvel ezelőtt kezdtük el, ezért sokat kellett és még kell is tanulnunk. Tanuljuk a borkészítést, a gasztronómiát, szórakoztatást és a borturizmus építését is. Ezek összessége egy nagyon nehéz és összetett folyamat, amit a mai magyarországi makrogazdasági folyamatok egyáltalán nem támogatnak. Olyan magas költségek mellett kell működtetnünk a helyeinket, hogy lassan egy olasz-vagy görögországi desztináció olcsóbb lehet, mint Magyarország. Ebben a helyzetben kell megtalálnunk azt a jó kombinációt, ami annak a célközönségnek is elérhető, akit meg akarunk szólítani. Szeretnénk volumenben minőséget adni, mindezt párosítani jó és igényes tartalommal. Ez nem egy könnyű feladat. Pont ezért nem siettetjük ezeket a terveinket, hanem igyekszünk megfontoltan, lépésről-lépésre haladni, az ötleteinket tesztelgetni és kísérletezni.