Írta: Barna András Képek: Edinaspaper
A 21. század szinte lubickol a hi-tech dolgokban, a negyedik ipari forradalom részesei vagyunk, ami iszonyú tempóval tör magának utat a mindennapjainkban. Ebben az óriási rohanásban olykor mégis a legegyszerűbb dolgok jelentik a nyugalom szigetét. Németh Edina munkásságában talán éppen ezért is nyert teret a papír, melynek természetessége és újkori megformálása – túl a kreatív és művészi megoldásokon – akár ironikus fricskája is lehet a ma digitális világának.
Edinával a cég irodájában találkozunk, ami egyben a cég alkotóműhelye is. Ezen reggelen a hely a csendesebbik arcát mutatja. A ködös idő azonban csak a küszöbig markol a hátamba ugyanis átlépve egy egészen varázslatos világba kerülök. Kicsit úgy érzem magam, mint a Szépség és a szörnyeteg meséjében, itt is szinte életre kelnek a papírból készült installációk csak úgy, mint a film elvarázsolt kedves kis tárgyai. Ha nem tudnám, hogy hol vagyok, simán azt gondolnám, hogy egy mesevilágba csöppentem, ahol minden papírból van.
Edina kedves, közvetlen személyiség, akinek művészi attitűdje egy fél pillanatig sem köszön vissza beszélgetésünk alatt. Sokkal inkább a tudatos előrelátás jellemzi, ami átitat az elhivatottság. Szakmai fejlődésének egy nagy vargabetűje után tért vissza a papírhoz a papírművészethez, amivel viszont nagyon ráérzett valamire.
Lehet, hogy egy kicsit közhelyszerű a kérdés, de már gyerekként is volt benned valami szunnyadó tehetség, jól rajzoltál mondjuk, hogy erre indult el?
Nem, nem voltam őstehetség, ha erre gondolsz, de rajzolni azt szerettem. A gimnázium utolsó évében fogalmazódott meg bennem konkrétan az, hogy én a belsőépítészet felé szeretnék fordulni. Amikor ez már cél lett tulajdonképpen akkor kezdtem előkészítőkre járni és komolyan foglalkozni az egésszel. Ezek után jelentkeztem az Ipaművészeti Főiskolára, illetve egy holland egyetemre is, mely utóbbi amolyan „b” tervként volt a tarsolyomban.
Az „iparra” iszonyú nehéz volt bekerülni a 300 jelentkezőből csak tizenhármat vettek fel akkoriban. Én a tizennyolcadik lettem, ami szép eredmény viszont sovány vigasz volt. Bevallom nagyon el voltam keseredve, de ma már örülök, hogy így alakult. Hollandiába viszont felvettek, így kiköltöztem Utrechtbe, ahol volt belsőépítész szak, viszont az oktatás holland nyelven folyt, ami igencsak megnehezítette a dolgomat. Az első év után ezért átjelentkeztem az amszterdami Rietveld egyetemre és ott folytattam a tanulmányaimat.
Az előbb említetted, hogy nem bántad meg, hogy így alakult, miben volt más kint tanulni?
Szerintem magyar rendszerben nem elhelyezhető az az oktatás, ahogy a hollandok csinálják. Rettentő nagy a szabadság van, olyannyira nagy, hogy majdnem, hogy támpontok nélküli az oktatási módszer. Ha adnak egy projektet, aminek például az a címe, hogy „livingroom”, akkor ez lehet bármi. Kis túlzással csak a fantázia szab határt annak, hogy te ezt a végére, hogyan fejted ki. Így a belső építészeti megoldásoktól kezdve egy fotósorozaton át minden „játszhat”. Ez egyfelől jó, mert tere van a tehetségnek másfelől viszont az emberben támad némi hiányérzet is ezzel kapcsolatban, hiszen nem tudja, hogyan induljon el például egy számítógépes tervezéssel, aminek adott esetben nincsenek meg az alapjai és még sorolhatnám. Amiben viszont nagyon jó a rendszer és szerintem ez benne a lényeg, hogy segítenek az embernek a saját tervezési folyamatát felfedezni. Ez viszont addig, amíg fel nem fedezed önmagad egy igen fájdalmas út.
Ez építi a lelkesedést vagy inkább letöri?
Nem megkerülve a választ én inkább másoddiplomának javasolnám, de az is igaz, hogy ez az egyetemi oktatás nagy szerepet játszott abban, hogy ma azt tudom csinálni, amit szeretek.
Mi volt a diplomamunkád?
Már az egyetemi éveim alatt is nagyon gyakran nyúltam a papírhoz. Ezt éreztem közel magamhoz és a legkifejezőbb alapanyagnak. A diplomamunkám tulajdonképpen anyagkísérlet volt. Először papír elemekből varrtam össze egy struktúrát, aminek az volt a különlegessége, hogy hosszában és keresztben is össze lehetett nyomni egy kétdimenziós lappá, szétnyitva viszont egyfajta térelválasztóként lehetett használni. Később ezt a mintát elkészítettem fémből és műanyagból is.
Az egyetemmel vége is lett a Hollandiának?
Mondhatni igen és haza is költöztem, mert itthon kaptam egy olyan álláslehetőséget, ami nagyon tetszett és kihívást éreztem benne.
A mai tendenciákat nézve az látszik, hogy inkább kifelé tart a pályakezdők jó része. Te nem gondolkoztál el azon, hogy kint próbálj szerencsét?
Egyfelől ez még 2009-ben volt, ami ugyan szintén nem volt egy rózsaszín időszak, ezért mondhatni, hogy a sors kezére bíztam a döntést, ugyanis idehaza és kint is pályáztam állásokra. Tulajdonképpen abban maradtam magammal, hogy azt fogom választani, ahol nagyobb lehetőséget kapok és olyan munkát, ami legjobban szolgálja a fejlődésemet és közelebb visz ahhoz, amit később szeretnék csinálni.
Teszem hozzá, hogy ahol az egyetem alatt gyakornokként dolgoztam felajánlották a maradás lehetőségét. Még sem ez lett, mert végül is a sors úgy hozta, hogy a magyar ajánlatot fogadtam el, mondhatni pechemre. Ugyanis az az építész cég, ahova idehaza felvettek, pont a válság miatt kényszerült létszámot karcsúsítani így tulajdonképpen meg sem melegedtem két hónap után mennem kellett.
Jött az újratervezés?
Igen, de szerencsére viszonylag gyorsan sikerült elhelyezkednem. Egy belsőépítészeti projekt kapcsán kapcsolatba kerültem egy marketing céggel, ahol később aztán elkezdtem dolgozni. Itt egy picit más területbe kellett beletanulnom, hiszen főként projektmenedzser feladataim voltak. Mivel ilyen jellegű hátterem nem volt, ezért mindent az alapoktól kezdtem megtanulni, az ügyfélkezeléstől kezdve az árajánlatokon át a költségvetés készítésig. Nagyon szuper négy évet töltöttem itt, rengeteget tanultam és nagyon jó munkáink is voltak. Főként Budapesthez kapcsolódó arculati projekteken dolgoztunk, ami számomra nagyon motiváló volt.
Négy év után továbbléptem, mert szerettem volna megtapasztalni, hogy milyen egy nagyobb szervezetben dolgozni. Tulajdonképpen hasonló munkakörben és feladatokkal foglalkozó ügynökségnél helyezkedtem el, akik jellemzően multibrandek projektjeit bonyolították. Viszonylag gyorsan szembesültem azzal, hogy ez már egy teljesen más világ, ami számomra kevésbé volt inspiráló. Talán furcsán hangzik, de azt érzetem, hogy alig van ráhatásom erre a világra, egyszerűen nem láttam magamat benne.
Jól érzem, hogy megint jött egy újratervezés?
Igen, egyre inkább azt éreztem, hogy szeretnék visszafordulni a kézzel készített alkotások felé, ami az elmúlt évek alatt szinte teljesen parkolópályára került, hiszen az ügynökségi munka mellett erre már nem volt kapacitásom.
Szóval vettem egy nagy levegőt és úgy döntöttem visszatérek a „gyökerekhez”. Hogy őszinte legyek nem volt konkrét elképzelésem, hogy merre akarok menni, de abban biztos voltam, hogy az ügynökségi munkát már nem szeretném folytatni. Mivel a papír volt az utolsó igazi és meghatározó „flow” élményem és nagyon szerettem vele dolgozni, ezért ez határozta meg az irányt.
Idillinek tűnik a dolog, de nem volt ebben a pálfordulásban némi hazardírozás, illetve hogy lett ebből üzlet vagy valami hasonló, hogy egy kicsit közhelyes legyek megint?
Az ötlettel nem volt semmi baj. Sok élő kapcsolatom volt, akikre lehetett számítani, viszont referenciám nem voltak. Deák tér csupasz fáira készítettem papírvirágokat, amiket aztán szépen egyesével felkötözünk, így 150 abszolút kézzel készült virág került fel március elsején a fákra. Az emberek imádták és nagy visszhangja is lett a dolognak, rengeteget cikkeztek rólunk számos platformon megjelentünk, ami olyan hullámokat gerjesztett, amit már érdemes volt meglovagolni. Ma visszatekintve azt mondom, hogy jókor voltunk jó helyen, amiben akkor talán még több volt a spontaneitás, mint a tudatosság.
Mit hoztak a papírvirágok?
15 ezer pillangót! (nevet) A Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezői kerestek meg, azzal, hogy szintén egy gerilla kampány részeként ragasszunk ki 15 ezer papír pillangót az Erzsébet tér és környékére. Ez dolog szinte mindent vitt, felrobbantotta az internetet. A dolog hatása tulajdonképpen megerősített abban elhatározásom az egy jó irány és nem utolsó sorban a céget is beindította, aminek további hozományaként , újabb megkeresések érkeztek és – persze sok minden más mellett volt év, amikor mi készíthettük az Operabál installációját is.
Szerinted mi a papír varázsa, ha lehet ilyen módon feltenni a kérdést?
Szerintem az emberek azt gondolják, hogy jól ismerik ezt az alapanyagot és talán pont ezért is áll közel hozzájuk. Erre talán a legjobb példa az említett papírlepkék. Ami nem csak látványnak nem volt utolsó, hanem emocionálisan is megszólította az embereket. Egy idő után ugyanis elkezdtek rájuk írni, amolyan üzenőfalként szolgált és amik később megjelentek táskákon és számos más helyen is.
Ha egy másik aspektusból nézem a dolgot akkor az is vonzóvá teszi a papírt, hogy bár gyakran sérülékeny alapanyagnak tartják, mégis rengeteg féle és formájú dolgot lehet belőle készíteni, amin nem csak elcsodálkoznak, hanem rá is csodálkoznak az emberek.
Annak ellenére, hogy egy ismert anyagról van szó mégiscsak valahol rendhagyó. Talán a lehetőségeivel sokkal kevésbé vannak tisztában, mint például egy nyomdai termék esetében.
A tervezésnek és a megvalósulásnak emiatt van valami speciális metodikája?
Mi minden megkeresést egyedi projektként kezelünk pont az alapanyag specialitása miatt. A korábbi ügynökségi tapasztalataimból tudom és általában jól átlátom, hogy milyen igényekre számíthatunk. A gyártás mindig a leghosszabb folyamat, ezért lényeges, hogy a projekt adminisztratív része mielőbb kész legyen. Nem ritka – és ez is egy válasz a konkrét kérdésre -, hogy sok esetben viszonylagos „szabadkezet kapunk” pontosabban csak irányvonalak vannak meghatározva – egy logo, vagy grafikai elem, egy arculati szín, maga a rendezvény tematikája, helyszíne stb. Ennek mentént alakítjuk ki aztán a koncepciót.
Korábban például a Libri kirakat dekorációja is hasonló módon állt össze, ahol az egyedüli iránymutatás az volt, hogy olyan „időgép installáció” valósuljon meg, aminek a tulajdonképpeni végterméke Ady Endre és Szabó Magda aláírása.
Speciális papírokat használtok?
Nem, egyedül a papír grammsúlya, ami meghatározó tényező, hiszen bizonyos esetekben muszáj, hogy megfelelő tartása legyen. Az említett Libris projektnél például 500-700 grammos kartonokat használtunk.
Ez a fajta installáció drága dolog?
Igen. Ha más rendezvénydekorációkat hasonlítok össze a papírinstallációkkal, akkor az exkluzivitása, a kézművessége és a beletett olykor 3-400 munkaóra miatt abszolút a magasabb árkategóriába tartozik. Éppen ezért vagy talán ezért is ma már az is egy nagyon fontos szempont lett, hogy hosszútávú megoldásokat nyújtsunk és így fenntartható rendezvény installációs opció is legyünk. A rendezvény installációk jellemzően kérészéletűek, hiszen nagy pénzekből készülnek, épülnek fel, de a program után sok esetben lebontva az enyészeté lesznek.
Mi rendszerint a tervezési folyamat részeként kezeljük azt is, hogy mi lesz majd a dekoráció későbbi sorsa. Szerencsére az ügyfeleink jó része megtartja ezeket az installációkat, mert sajátjuknak érzik. Ismét a Librit hozva példaként ott a „papír időgépünk” vándorolt egyik kirakatból a másikba. De például az Andrássy úton lévő Omorovicza kirakatánál kifejezetten tudatos volt, hogy egy hosszú időn keresztül kint maradó installáció valósuljon meg. Ennél a munkánál az évszakokhoz kötődő hangulati elemek cserélésével újul meg időről-időre a dekoráció. Ez a szemlélet nem csak költségcsökkentő, hanem környezettudatos is.
A fenntarthatóság tehát nálunk egy fontos szempont, a papírjaink a tudatos erdőgazdálkodásból kikerülő alapanyagból készülnek. De, ha a téma és projekt tematikája engedi, akkor igyekszünk újrahasznosított papírral dolgozni. Itt jegyzem meg, hogy a papíripar is érzi az igényt ezért rengeteg fejlesztés folyik alapanyag innováció tekintetében.
Mi a lehetőségeinkhez képest úgy próbálunk tenni az ügy érdekében, hogy folyamatosan optimalizáljuk a folyamatainkat és törekszünk a fenntarthatóbb működésre, és alapanyagok használatára is, és minden projektünk után elültetünk egy fát, ami fedezi az általunk felhasznált papírmennyiségét.
Valljuk be, hogy azért az az iparág, amiben tevékenykedsz az igen hektikus. Gondolkozol másik lábban vagy lábakban?
Korábban két vonalat is elindítottam a mostani tevékenységünk mellé az egyik esküvői dekorációkkal foglalkozott a másik lapra szerelt papír tárgyakkal. Egyfelől mind a kettővel az volt a probléma, hogy sokkal több energiát vitt el, mint jövedelmet hozott. Másfelől rájöttem, hogy én ebben a céges, rendezvényes világban érzem igazán jól magam, itt tudok kiteljesedni, mely kiteljesedés más aspektusban – és nem titkoltan – akár Lajtán túlra is átmutathat majd.