Omar Gandhi 2010-ben indította el saját tervező stúdióját, amelynek irodái Torontóban, Halifaxban, és Kanadában vannak. Omar Gandhi és csapata olyan architektúrákat hoz létre, amelyek figyelemre méltó módon reagálnak a dizájn tervekre.
Gandhi, Torontóban született, Bramptonban nőtt fel, és jelenleg is Ontario államban praktizál és lakik. Miután a Mayfield Középiskola Regionális Művészeti Programjában tanult, a Torontói Egyetem Építészeti Tanulmányi Programjának kezdetére Omar az újskóciai Halifaxba költözött, ahol 2005-ben mesterdiplomát szerzett a Dalhousie Egyetemen.
A diploma megszerzése után Omar Kanada egyik legelismertebb építészeti irodájában dolgozott, majd a 2010-es saját iroda alapítása után 2012-ben bejegyzett építészi praxist tudhat magáénak. A stúdió szinte azonnal, kis csapata támogatásával Kanada egyik legizgalmasabb építész irodája lett. Az OG rengeteg nemzetközi dicséretet és tudományos elismerést kapott, amelyek közé tartozik a Kanadai Művészeti Szakmai Díj, az Architectural Record Magazine 2018-as Design Vanguard díja és a Kanadai Főkormányzó építészeti érme. Az egyik legnagyobb elismerés azonban, hogy Omar Gandhi Louis I. Kahn vendégprofesszora volt a Yale School of Architecture építészeti tervezés szakán, és a Monocle magazin legbefolyásosabb kanadaiak közé választotta.
Az OG megközelítése az, hogy a lehető legkreatívabban bontsa ki a megrendelői igényeket, magába szívja az egyes helyszínek fizikai és környezeti jellemzőit, majd olyan épületet tervezzenek, amely bátran „újra feltalálja” a kialakult épülettípusok vagy beállítások megszokott formáit és anyagait. Ezeket a formai és térbeli eredetiségeket a kiválóan megmunkált anyagok és az építészeti részletek aprólékos finomítása hangsúlyozzák.
„Dizájnjaink kulcsfontosságú részeiben van egyfajta játék és a váratlanság” – magyarázza Gandhi. Ennek eredményeként minden séma egyedi és meglepő, legyen szó a formájukról vagy belső terekről, és ez visszaköszön az anyagok kifejezésmódjában is.
„Terveink az egyes helyszínek fizikai tulajdonságain és az adott terület történelmileg ismert építészetén alapulnak” – mondja. „Ezután létrehozzuk az épületek, helyszínek, domborzat és más környezeti jelenségek közötti szokásos asszociációk evolúcióit vagy absztrakcióit. Kutatunk és új módokat tervezünk, hogy megtapasztaljuk ezeket a dolgokat.”
Az erdőn áthaladó hosszú és kanyargós felhajtó végén a White Rock egy meredek sziklás lejtő felett helyezkedik el, kilátással a Gaspereau folyó völgyének északi partjára. A völgy a Mi’Kmaq bennszülött közösség otthona és területe, régre nyúló gyökerekkel annak az Akadiai közösséggel, amely a folyót a Gaspereau halról nevezte el. Wolfville városától délre található Gaspereau Valley mezőgazdasági régió, ahol rengeteg tejtermelő gazdaság és almaültetvény van. Az elmúlt években a völgy Új-Skócia premier szőlőültetvényeinek és almaborainak otthona lett, így különösen izgalmas, hogy a White Rock tövében található a régió egyik leghíresebb szőlőültetvénye.
A White Rockot elvonulásra tervezték – nem a hagyományos nyaraló értelmében -, hanem a völgy feletti magány lehetőségének, az erdő fölötti panorámával. Ez egy igazi oázis a kikapcsolódásra és a pihenésre vágyóknak – barátoknak, kollégáknak és családtagoknak – biztosítva a környezetet és lehetőséget a mentális egészség javítására. A meredek felhajtóút és a szűk hajtűkanyar egy, csak gyalogosan megközelíthető kavicsos ösvényhez vezet. Ez ugyan lelassítja a megközelítést, de fokozza a természetben való teljes elmerülés érzékszervi élményét. Közeledéskor a kabin sziluettje fenyegetőnek tűnik, ahogy finoman egy sziklás gerinc tetején ül.
A meredek domboldal magas fákból és leomló faágak generációiból áll, amelyek folyamatosan regenerálják az új növekedést az erdő talaján. A domboldalból nagy kiszögellések bukkannak fel, védett tereket teremtve az erdő számos élőlényének. Hosszú és alacsony, szárazon rakott kőfal féktelen növényzettel vezeti a belépő menetet az építmény felé. A tájtervezés nagyon nyers, az erdei környezetben szem előtt tartva a lehető legkisebb környezeti változást. Az esővizet felfogják és tárolják öntözési célokra, a meglévő fák pedig visszavonulást biztosítanak az intenzív napfény elől a rövid, de meleg nyári hónapokban.
Az egyszerű formát megfontoltan, gondosan elhelyezett ablakokkal a sűrű erdőben megbúvó hagyományos vadászkunyhók ihlették. Formailag az épület egy nagy, nehéz cortenacél tömb, amely egy sor látszólag túl vékony láb tetején nyugszik. Egy kisebb beton belépőtér van bemélyedve a nagyobb rész alatt, és úgy tűnik, hogy az alatta lévő kiterjedt kőzetből emelkedik ki, így rögzítve a szerkezetet a helyhez. Az időjárásálló acél burkolat a tiszta betonon túlnyúlik, hogy kiemelje a második emelet legnagyobb üvegezését, ezzel kilátást nyújtva a folyó völgyére. A vöröses szennyeződések, sziklák és a levelek állandóan változó színei között elhelyezkedő sajátos szerkezet úgy néz ki, mintha mindig is ott lett volna.
Corten burkolat rögzíti az épületet a helyhez és a környező természethez, meleg árnyalata a vöröses hematikus foltra emlékeztet, amely bevonja a régióban talált kvarc köveket. Az álcázott corten-borítású ajtó, diszkrét hozzáférést biztosít a belső térhez. Belépéskor a tér alacsony, összenyomott és gyengén megvilágított. Két foltos acél falikar világítja meg az első emeleti hálószobákhoz és fürdőszobához vezető lépcsőházat. A hálószobák minimálisak és nyersek, teljes egészében füstölt tölgyből készültek, nyersacél polcokkal és falra szerelhető ipari lámpatestekkel. Az ágyakat antik ágynemű és kézzel festett anyagok borítják.
A nagyméretű ablakok természetes fényt biztosítanak, és fókuszált kilátást nyújtanak az erdőre. A fürdőszoba visszafogott, szürke terrakotta csempével bélelt, egyszerű szerelvények kísérik a rozsdamentes acél falra szerelhető mosdót. Az üvegezés teljes fala elmossa a határvonalat a belső és a külső között, és azt az illúziót kelti, mintha a környező erdőben teljesen elmerülne a zuhany.
A gyengén megvilágított és összenyomott lépcsőházban továbbhaladva jutunk fel a második emeletre. Az első emelettel és a lépcsőházzal ellentétben a második emelet tágas és világos. A délkeleti sarkot egy hatalmas, konzolos cortenacél karikában elhelyezett ablak veszi körül, nyersacél padokkal, ahol leülhetünk és gyönyörködhetünk a kilátásban. Egy fatüzelésű kandalló rögzíti a keleti falat egy antik Arne Norell fotellel, valamint Luca Nichetto és Montauk bútoraival, amely igazán látványos környezetet teremt a vendégek számára. A nyugati fal mentén a konyha egyszerű, kiálló rozsdamentes acél polcokból és egy malomból áll. A rozsdamentes fal közepette precízen vannak elhelyezve a Fisher & Paykel készülékek, amelyek látszólag eltűnnek a kompozícióban.
A nappali és a konyha közötti küszöbön átívelő fehér tölgyfa étkezőasztal, amelyet Mjolkkal közösen terveztek, valamint a Nick Mazerolle-lel és Hannah Newtonnal közösen tervezett székek és padok melegséggel árasztják a teret. A Concord Lightinggel együttműködésben tervezett csillár a sötét, gofri mintás mennyezeten keresztül függesztve a központi gyülekezőtér fókuszpontjaként szolgál.
A bútorok és a világítás a hagyományos japán bútorokban megtalálható időtlenség és mesterség érzését idézik. Erősen eltúlzott és modoros arányaik a gyakorlati építészeti megközelítésére emlékeztetnek. A kiválóan kidolgozott, texturált kortárs és antik darabok szembeállítása a tiszta rozsdamentes és nyersacél elemekkel céltudatosan sajátos, egyszerre kelti az öröm és az intrika érzését. A második emeleten egy sor micro halszálkás mállott tölgy padló található, a kandallónál fekete nyersacél berakással. A fapadló tetején hagyományos szövésű, török szőnyeg található, szinte elragadó az ellentmondások sorozata.
Képek: Omar Gandhi Architect