Írta: Barna András Képek: Balogh Róbert, Rácmolnár Milán
Egy formázott, rétegelt lemezek gyártásával foglalkozó harmincéves családi cég innovatív oldalhajtásként Babits Tamás 2014-ben megalapítja a Plydesign-t. Később a tulajdonoshoz formatervezőként csatlakozó Kerékgyártó Andrással egymásra találásukat az elmúlt évek során megannyi szakmai díj és elismerés keretezi. Azonban ebben a történetben mégsem a bútorkészítés formai és a technológiai kunsztjai a legizgalmasabbak, hanem az út, ahogyan eljutottak oda.
A Plydesign budapesti stúdiójában találkozunk. A kis helyiségben szék-szék hátán, amik egy előző napi workshop kézzel festett mementói. Vendéglátóm, Babits Tamás a cég tulajdonosa, lehengerlő egyéniség, akit jó értelemben hedonista attitűd vesz körül, igazi kereskedő alkat – én biztosan megvennék tőle mindent. A tervezés motorja, Kerékgyártó András Tamás pont az ellentettje: megfontolt, nyugodt habitus, amolyan fejben is alkotó, rajzoló személyiség és ha nem mondaná, talán akkor is kitalálnám, hogy mivel foglalkozik. Egyben azonban teljesen egyformák mind a ketten: imádják a rétegelt lemezből készült bútorokat és a skandináv formavilágot.
Barna András (B.A.).: Tamás, mindennek az alapja a családi vállalkozásotok, ez honnan gyökeredzik?
B.T.: Az édesapám – aki sajnos már nincsen velünk – Zólyomban végzett faipari mérnök volt, aki emellett elvégezte a Közgazdasági egyetemet is. Húsz évig a volt Balaton Bútorgyár főmérnöke. A Balaton Bútornak üzleti partnere volt egy bizonyos kertai faipari vállalkozás, ami rétegelt lemezek gyártásával foglalkozott és ahol ő ennek okán rendszeresen megfordult. A cég termelőszövetkezeti melléküzemágként működött, de amikor a vezetője elhunyt, a vállalkozás gazdátlanná vált és privatizálásra került, így sikerült édesapának megvásárolnia, aki start hitelt és addigi életének minden munkáját és megtakarítását tette bele ebbe a cégbe.
B.A.: Ha nagyon visszatekerjük az idő kerekét, akkor innentől kezdve tulajdonképpen kézenfekvő volt részedről az, hogy egyszer majd átveszed az édesapád vállalkozását?
B.T.: Nem volt elvárás, de tizennégy éves korom óta benne éltem én is ebben a vállalkozásban, ahogy az egész családunk is. Ugyanakkor édesapámmal hasonló habitusok voltunk, ezért bennem mindig kérdésként merült fel az, hogyan fér majd el két dudás egy csárdában. Másfelől – ma már bevallhatom – annyira nem nagyon érdekelt a faipar, sokkal inkább a kereskedelem. Volt egy középiskolai búcsúlevelem – amire egyébként jómagam már alig emlékeztem -, ebben azt írtam, hogy az érettségi után még tizenöt évig „haknizom” a világban, aztán amikor majd hazajövök, meglátjuk, hogy mi lesz. És ez így is történt.
B.A.: Hogyan telt el ez a tizenöt év?
B.T.: Rendkívül színesen. Egyébként azért döntöttem a „világjárás mellett”, mert úgy érzetem, hogy az a tudás, amit itthon magamra szedhetek, az kevés. Először Hollandiában, majd Angliában, végül pedig Amerikában voltam cserediák, mindeközben sok helyen dolgoztam. Huszonnyolc éves lehettem, amikor az édesapám egy látogatása alkalmával felvázolta nekem az itthoni helyzetet és egyben döntés elé is állított. Mintha ma lenne, úgy emlékszem a napra, amikor a kezembe nyomta az általa írt többoldalas brossúráját, aminek a vége azzal zárult, hogy vagy felszámolja, vagy pedig átadja nekem a céget. Tulajdonképpen innen indult el minden. Amikor hazajöttem, beindítottam a kereskedelmet, de öt év után úgy éreztem, hogy ez kevés, ekkor alapítottam és indítottam el a Plydesign-t.
B.A.: Mivel foglalkozott édesapád cége és mivel indult a tiéd?
B.T.: Tulajdonképpen vittük a cég eredeti profilját és bútoralkatrészeket gyártottunk rétegelt lemezből. Az első tíz évben leginkább a kelet-német piacra készítettünk tízezerszámra iskolaszék ülőlapokat és háttámlákat. Később más területek felé is nyitottunk, ma pedig már egyre bonyolultabb és színvonalasabb rétegelt lemez-alkatrészeket gyártunk 95 százalékban, 5 százalékban pedig a Plydesign saját termékeit. A Plydesign bizonyos tekintetben cég volt a cégben, mert édesapám egyfelől nem akarta összevonni a két tevékenységet, másfelől pedig szerette volna, ha beletanulok a vállalkozói létbe. Mindig szigorú volt, de igazságos.
B.A.: András, te hogyan kerültél közel a fához, illetve a fabútorokhoz?
Kerékgyártó András (K.A.).: A rajzolás és később a tervezés már gyerekkorom óta izgatott. Először az autóipar vonzott, de amikor bekerültem az Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre (MOME), akkor elkanyarodtam a bútorok irányába, mert ezen a területen éreztem azt a mértéket és léptéket, ami számomra jól kezelhető. Arról nem beszélve, hogy a bútortervezés sokkal átláthatóbb a folyamat, mint az autótervezés. Az egyetem után továbbtanultam Finnországban, mert ott sokkal jobbak voltak a műhelykörülmények és ki tudtam próbálni azokat az elképzeléseimet, amiket itthon csak papíron lehetett. A kinti tanulmányaim lezárásaként elvégeztem még egy mesterképzést is, ahol alkalmam volt a rétegelt lemezekkel is dolgozni. Több prototípust is sikerült legyártanom és tulajdonképpen ennek kapcsán és köszönhetően találkoztunk később Tamással. Ő nagyjából ebben az időben indította a Plydesing-t és tervezőt keresett.
B.A.: Akkor jókor voltatok jó helyen?
B.T.: Részemről már egy jó ideje tudatos volt a keresés és talán ennek köszönhető az is, hogy jól átláttam az egyetem végzős tervezőit. Azt gondolom, hogy András személyében az egyik legjobb dizájnert találtam meg, akiben azt tisztelem, hogy nagyon mély tudással rendelkezik. Külön jó az is, hogy mind a ketten külföldön tanultunk, ezért számunkra természetes, hogy vannak a miénktől eltérő, más szemléletek is és ezért, ha kell, gond nélkül ki tudunk lépni a saját kliséinkből. Azt, hogy ez egy valóban jó egymásra találás volt az is bizonyítja, hogy Andrással már az első alkalommal úgy beszélgettünk órákon át, mintha száz éve ismernénk egymást, noha a személyiségünk eltér egymástól. De a legfontosabb ebben az egymásra találásban mégiscsak az volt, hogy megtaláltuk a közös hangot és a közös célt is, amiért közösen tudtunk küzdeni is.
B.A.: Hogy láttátok és ma, hogy látjátok a magyar dizájn piacot? Elsősorban felhasználói oldal érdekelne.
K.A.: Hogy őszinte legyek, tulajdonképpen a kezdetektől fogva nem számoltunk a honi piac érdeklődésével. Az első termékünk is külföldi igényre jött létre, emiatt nem is fókuszáltunk a magyar piacra és ennek okán is leginkább külföldi kiállításokon vettünk részt – 2014-2015-ről beszélünk – mert úgy gondoltuk, hogy az igazi piacunk a Lajtán túl van. De idővel revideálni kellett ezt az álláspontunkat, mert azt láttunk, hogy egyre nagyobb mennyiségben tudunk eladni itthon is. Ma már szerencsére igen széles az a réteg, aki értékeli azt a minőséget, amit mi képviselünk. Ez azért örvendetes, mert mi mindig arra törekedtünk, hogy olyan terméket hozzunk létre, ami tudja mindazt vagy még akár többet is, mint ami a nyugat-európai és mindezt olyan áron, ami elérhetővé teszi a szélesebb vásárlói réteg számára.
B.A.: A székek és asztalok mellett azért vannak más termékek is, például rétegelt lemezből készült lámpák és egyéb kiegészítők. Bővül a portfólió?
K.A.: Alapvetően az ülőbútorokra és asztalokra fókuszálunk, ezzel indult a Plydesign és szerintünk ez még nagyon sokáig így is marad, mert ezekre építjük termékskálánkat. A stúdiónkban látható lámpa egyfajta kitekintés, amibe egyébként már egy külső dizájnert is bevontunk, hiszen itt már az elektromos részhez is érteni kell.
B.T.: A saját fejlesztésünktől függetlenül számos lámpa márkának készítünk rétegelt fa–alkatrészeket, magyar- és külföldi gyártóknak is. A Plydesign-nak van egy lába, ami azzal foglalkozik, hogy – tervek alapján – szolgáltatásként legyártsa bizonyos termék fa-alkatrészeit és azt bedobozolva továbbadja. A kitekintés nem öncélú dolog, ezért itt említeném meg azt is, hogy a Plydesign létrehozott egy ösztöndíj programot, aminek köszönhetően több féléves képzést is végigvittünk a MOME-n. Tulajdonképpen ezzel indult András tanári karrierje is, először konzulensként, majd pedig státuszt kapva az egyetemen. A legutóbb kiírt pályázatunk egy olyan termékcsaládnak kifejlesztéséről szólt, ami rétegelt lemezből készül és beleillik az általunk képviselt szélesebb koncepcióba. A Plydesign filozófiája tehát nem feltétlenül az, hogy mindenáron saját kollekciót fejlesszen ki, projektekben gondolkozunk és abban, hogy minél több fiatal, tehetséges dizájnereknek adjunk lehetőséget és velük együtt eladható ötleteket valósítsunk meg.
B.A.: Honnan merítitek a formavilágot?
B.T.: Amikor egy gyár már 25-30 éve készít skandináv bútor-alkatrészeket, akkor valahol szinte evidenssé válik ez a dolog, hozzátéve azt, hogy hozzám mindig nagyon közel állt ez a stílus, a technológia és a formavilág is – már csak a letisztultsága és az ergonómiája okán is. András pedig egyértelműen a külföldi tanulmányai okán szerette meg a skandináv vonalat.
B.A.: Szerintetek hol van a vége annak a technológiának, amit egy rétegelt lemezzel még meg lehet csinálni?
B.T.: Úgy vélem, nagyjából elértük a határainkat, hiszen már három dimenzióban is meg tudtuk hajlítani a rétegelt lemezt, ami valahol egy bravúr, mert a fa nem olyan, mint a műanyag, ahol az utóbbi még hajlik, ott a fa már törik. A 3D-s hajlítás egy speciális eljárás, teljes egészében saját fejlesztés és egy olyan megoldás, amire már a szakma is felfigyelt. Ennek elismeréseként kaptunk IF DESIGN, illetve Formatervezői Nívódíjat.
B.A.: Mennyi idő egy ilyen technológiát kidolgozni?
B.T.: A FRIGATE termékcsalád, ami már ezzel a 3D-s furnér technológiával készült, két év fejlesztés volt és hatalmas invesztíció. Szerencsére egy nagyon képzett stáb van mögöttünk – ami édesapám hagyatéka -, akik nyitottak az új technológiák iránt és akikről nyugodt szívvel állíthatom, hogy a szakma krémjét képviselik. Az elhivatottságuk okán éppen ezért szinte minden esetben addig mennek egy probléma után, amíg meg nem találják a választ az adott kérdésre.
B.A.: Muszáj megkérdeznem: hol van Kerta, ahova ilyen képzett munkaerőt oda lehet csábítani?
B.T.: Kerta egy kétszáz fős falu Sárvár és Veszprém között. Egyébként nem könnyű jó szakembereket találni, de szerencsénkre Sárvár és Veszprém környékéről sikerült három-négy igazán kiváló faipari mérnököt találnunk, de van olyan munkatársunk, aki például Szombathelyről jár be nap, mint nap.
B.A.: Érzem a sorok között a vonzódást a skandináv vonal iránt, de ez egy nagyon sokszereplős piac, belegondoltatok abba, hogy itt kell majd magatoknak utat vágni?
B.T.: Az a kérdés, hogy ez kellően átgondolt döntés volt-e részünkről, sokszor előkerül. Az első kiállításunkon – teljesen véletlenül – bekerültünk egy olyan csarnokba, amiben a világ vezető skandináv bútorgyártói állítottak ki, ezért akkor egy kicsit kakukktojásnak is éreztem magunkat. Ettől függetlenül jó élményekkel zárult a dolog és a rákövetkezendő években is jelen voltunk. Bár nagy a hálózatokhoz, forgalmazókhoz nem sikerült bekerülnünk, de lett több külföldi partnerünk, akik elkezdtek tőlünk vásárolni, szóval sikerült számos viszonteladót szereznünk. Sajnos a COVID alatt a nemzetközi kereskedelem nagyon visszaesett. Egyébként – visszacsatolva egy korábbi gondolatra – talán emiatt is nőhetett a honi kereslet és persze amiatt is, hogy a külföldi szállítási határidők brutálisan megnőttek.
B.A.: Talán az utolsó gondolat nem ezt mutatja, de alapvetően azt érzem, hogy optimisták vagytok. Jól gondolom?
B.T.: Ha erre kérdésre egy közhellyel válaszolhatok, akkor ahogy mondani szokták: a remény hal meg utoljára. A helyet az, hogy az elmúlt évek nagyon mélyen megérintettek minket, emiatt visszaesett a növekedésünk. Véleményem szerint már sokkal előrébb kellene tartanunk, legalábbis az én elvárásom szerint. Az, hogy ennek a kis budapesti stúdiónak, ahol most ülünk, kétszázezer forint lesz a villanyszámlája, már az is elképesztő és akkor még nem tudjuk, hogy mi lesz majd a kertai, 16 ezer négyzetméteres gyárunk rezsijével. (De sejtjük.) Tehát a jövőt illetően dilemmák egész sorával állunk szemben. Mindenesetre vagy ennek ellenére az biztos, hogy mi ugyanolyan intenzitással fogjuk a kereskedelmet és a márkaépítést csinálni, mint eddig, ugyanakkor az is biztos, hogy a kiállításokat egy időre el kell majd felejteni, szerintem nem is feltétlenül ez lesz a jövő. Megpróbálunk direktben kommunikálni az ügyfeleinkkel, felhasználóinkkal. De egyáltalán nem gondolunk arra, hogy bármit is bezárjunk. Persze a nadrágszíjat meg kell húzni, az biztos, de most van az az időszak, amikor még keményebben oda kell tennünk magunkat az eladásban és a marketingben.
B.A.: A kérdés némileg költői: milyen bútoraitok vannak otthon?
B.T.: A kérdésre a válasz valamilyen szinten aktuális, hiszen személy szerint éppen most vagyok túl egy lakásfelújításon. Nálam csak és kizárólag olyan bútorok vannak, amit a mi technológiánkkal csináltunk vagy az olyan vevőinké, ahova mi gyártjuk az alkatrészeket. A lámpák is a mi dizájnereinktől vannak, de számos faldekor is olyan tervezőktől, akiket az egyetem és András révén ismertem meg. De úgy gondolom, hogy az enteriőr tekintetében Andrásnál aligha más a helyet, mint nálam.