A Gallery ALL bemutatta a MY kollekciót

A Gallery ALL bemutatta a MY kollekciót, amelyet a hongkongi brit dizájn stúdió, a Michael Young tervezett. A Los Angeles-i és pekingi Gallery ALL rendelte meg a bútor kollekciót, amelyet először a Design Miami/Basel 2019 eseményen lehet majd megtekinteni.

A Gallery ALL bemutatta a MY kollekciót

A letisztult megjelenésű darabok rozsdamentes acélból készültek fehér zománcozott felületekkel – a kollekció fémszerkezete belül üreges, amely mindkét végén zárt és zománcozott.

A Gallery ALL bemutatta a MY kollekciót

A darabokért, amelyeket az innovatív és avante-garde technikák jellemeznek, Michael Youngot nemrég a The Design Prize-ra jelölték az Expreimentation kategóriában.

„A koncepció két ihletforrásból származik” – mondta Michael Young. „Egykor a Cloisonné-val dogloztam Észak-Kínában, és elkezdtem megfigyelni, hogy a színek és a minták hogyan jönnek össze, és miként lehet a fémet úgy megmunkálni, hogy formákat lehessen létrehozni belőlük. A korábbi próbálkozásaimat a vízre kerülő olaj ihlette, és a természetes mintázatok, amik ilyenkor kialakulnak. A Gallery ALL számára egy új módon tekintettünk ezekre a számítógép által létrehozott minták segítségével, majd ezeket a mintákat kétdimenziós darabokra bontottuk szét.

A Gallery ALL bemutatta a MY kollekciót
„Különböző funkcionális formákat terveztünk ülőhelyekké, konzolokká és asztalokká ”- folytatja. „Majd fogtuk ezeket a mintákat és 3 dimenzióba csavartuk őket és függőlegesen préseltük A gyártás során már nem lehet az elemek függőleges felületeit festeni, ezért lenyűgöző polírozott élekkel játszottunk. A fém hatalmas agyagformák köré van öntve, és a belső szerkezetet több hét alatt készül el. A bútorok gyártása teljes mértékben kézzel történik, és nincs más módja, csak a hagyományos és modern technikák elegyítésével elkészíteni ezeket a darabokat.

Ez is érdekelhet

A legfrissebbek